okt 26

Téli felkészítés 3.

Na a mai napon sem unatkoztunk, a feladat a kissé leharcolt bal oldali axiál rúd, valamint a kézifék bovdenek cseréje.

Hozzávalók:

– Csápos emelő (jó lett volna), vagy aknás garázs

– Új axiális csukló

– Kézifék bovdenek (balos jobbos igény szerint), mi mind a kettőt cseréltük.

– Szerelő lámpa (amit nem törtök össze 20 percen belül)

– 10 -12 -14 -17 -es Kulcsok (villás és csillag-villás és racsnis dugó igény szerinti kombinációban

– 32-es magic axiál csukló lazító célszerszám

Az axiálrúl leszedő magic célszerszám

– 22-es villáskulcs ami a rudat a kormányösszekötő gömbfejtől leválasztja

– Gömbfej kinyomó

– és végül az elmaradhatatlan kábelkötegelő.

– Türelem, jó barátok, kaja, és innivaló, megfelelő szókincs felemlegetni a japán tervezőket és a korábbi szerelőket, kontárokat.


1. az axiálrúd csere

Na hol is kezdjem a műveletet, mivel jó japán szokás szerint minden egy helyre volt zsúfolva, és jó magyar szokás szerint a lehető legkisebb bontással szerettük volna megúszni a dolgot (persze ez csak részben jött össze), ezért először megnéztük hogy csak simán a csukló lelazításával célt érhetünk-e. De persze áhh, dehogy.

A szétkopott axiálrúd

Kezdtük a stabilizátor rúd tartójának lelazításával, ami persze így még rosszabb helyre került. Ezután  le kellett szedni a motor és a váltó alatti két hosszmerevítőt is, ám de még így is kevés volt a hely az egyébként is kis helyre készült célszerszámnak, így a stabrúd teljes lecsavarozása következett. Na így már lett helyünk, de a rúd csak nem akart lelazulni, mivel persze legalább elcsesztünk egy háromnegyed órát, a megoldás a csomagtartómból jól ismert 40×40-es zártszelvény volt erőkarként alkalmazva.

Na sikerült lelazítani a rudat, enne örömére, kocsi megemel kerék leszed. A kormányösszekötő csavarjából a sasszeget gyorsan kiműtöttem és lecsavartam. Közben lelazítottam innen is az axiálrudat a korábban említett 22es villáskulccsal és már jöhetett is le az összekötő.

Az összerakás nagyjából a szétszedés fordítottja, a rudat a kormányműre felcsavaroztuk, majd rá a kormányösszekötő gömbfej. azt pedig bele a csonkállványba. A gumiharangot fixáltuk. Felrak a stabrúdat a lelazított kormányművet és mehetett is vissza a két hosszmerevítő.

Azért az ne felejtsük el hogy egy ilyen művelet után azért ugorjunk el egy lézeres futómű beállításra :)


2. Kézifék kötél csere.

Ez is elég régi terv, de mivel a hidraulikus kézim még nem áll sehogy úgy döntöttem nem várok tovább és berakunk ideiglenesen egy hagyományos köteles megoldást.

A haditerv itt is a következő volt, régi leszed másik felrak. Igen ám csakhogy a bontáshoz le kellett szedni a kardánt mivel az is tartotta a kipufogó feletti hővédő lemezt. Csak jelzem az egész kardánt és a hővédőt két darab 8-as csavarért kellett leszedni.

A következő szép szitu a hátsó bölcsőn lévő két tartó kicsavarozása volt, kb. akkor volt a hely, hogy a negyed colos racsnis kulcs egy 12-es fejjel nem fér be a kaszni és a bölcső közé, így ezt 12-es csillag kulccsal kellett volna lelazítani, de mivel nem volt 12-es villáskulccsal kínlódtam.  Mivel az előző marha okos szerelő fordítva rakta fel a bovden és az ABS jeladó konzoljait, így alig fért oda a kulcs. Vicc nélkül ennek a két csavarnak a leküzdése majd 1 órát vett igénybe.

Ezek után már gond nem volt a maradék csavart kikaptuk az új kábelt befűztük a bovdenek beakasztottuk és ugyan másnak be szépen be is állítottam őket.

Ennyi volt mese volt, folyt. köv. a 4. résszel …

Megosztom!PrintStumbleUponFacebookTwitterGoogle BookmarksLinkedInLiveMySpaceRSSTumblr

Vélemény, hozzászólás?