márc 29

Jelentkezés :)

Ráci tegnap elhozta a formot, ami így néz ki:

Utoljára ilyen formot diákkoromban kellett kitölteni, de az egy hangyányit érthetőbb volt. Minden esetre kitöltöttem. Rögtön viszont az első ikszelőset nem tudtam megfejteni, netes segítséget kellett kérnem. Ugyanis nem mindegy, h Miss vagy Ms. Mindkettőt misznek kell ejteni. Utána olvastam és kiderült, h a Miss az a hajadon megnevezése, aki még sohasem volt házas. A Ms pedig az, aki elvált. Szóval ma is tanultam vmit :)

Megint Ráci megnézte nekem az útvonalat busszal, meg mindenfélét, ami kellhet, én azt jól feljegyzeteltem, h meglegyen. Odamentem a helyszínre. Nem volt senki a recepción, csak a security box-ban ült egy hapsi. Megkérdezte, h miben segíthet. Mondtam, h van egy jelentkezési lapom. Mondta, h akkor ad egyet. Mondtam neki, h nem, nálam már egy kitöltött lap van. Akkor örült neki és elkérte. Megdícsérte az írásom, h milyen szép :) Aztán kérdeztem, h van-e még vmi teendőm, v elég csak ennyi. Mondta, h ennyi csak, mert bla-bla-bla. Na, kb ennyit értettem. Erősen koncentráltam és a kulcsszavakból, amit felismertem, kiraktam, h majd megnézik és adnak időpontot interjúra. Feltételezem akkor, ha van munka v. szimpi a jelentkezési lapom. Nagyjából 2 percet sem voltam bent, indultam haza. Hazafelé nem a 4essel mentem, hanem a 28assal. Ez kertek alatt ment és minden bokornál megállt. A centernél még keringtem párat, mire megtaláltam a 7es buszt. Várni kellett 20 percet, mire megjött. A mall (ami a pláza itt, csak tilos így mondani) egyébként hatalmas. Olyan, mint a Westend, csak szétterítve. Szóval ott lehet bolyongani. És mint tudjuk, ahol el lehet tévedni, ott én el is fogok :P

Tehát az első jelentkezésemet leadtam, már hívhatnak is bármikor. Hétfőn vagy lehet, vasárnap sorozatban küldök majd jelentkezéseket. Mivel a mobilom még mindig nem sikerült dekódoltatni, ezért az itthoni telefon mellett tudok ülni.

Ja, még el nem felejtem, köszönöm tényleg mindenkinek, aki gondol rám és szurkol, mert érzem is ezeket :)

2012.03.23.

Vélemény, hozzászólás?