máj 01

Újabb?

Újabb ügynökséghez mentem el: http://www.interactionrecruitment.co.uk/ . 11re kellett mennem, de megbeszéltem Rácival, h elvisz reggel a központba és onnan majd én elmegyek a helyszínre. Igazából már nagyjából az ügynökség előtt tett ki. Úh volt 2 órám. Annyira gyönyörű idő volt, h kiültem az egyik köztéri padra a mall-nál és olvasgattam. Hogy mit? A másik ügynökségtől kapott anyagot :) Elolvasgattam, aztán olyan 10:50 körül beballagtam. Természetesen aki behívott nem volt ott, úh egy srác odaadta a jelentkezési anyagot. Kitöltöttem, meg itt turpisok voltak, ebben már benne volt az “okossági teszt”. Ez annyit tesz, h össze tudsz-e adni két számot, pl. 3+25. Mikor végeztem, addigra elő is került az ember. Csekkolta, aztán kicsit elbeszélgettünk. Csodálkozott, h irodai munka után miért vágyom a warehouse-ra. Elmondtam hát neki. Mikor már nagyon örültünk egymásnak, akkor elindultam az irodába.

Megvettem a kis két fontos jegyemet és elmentem az irodába. Nekiestem tovább is a terület megismerésének és vmit a hírlevélbe aplikálni. Tim aranyos volt, kicsit beszélgettünk, aztán megbeszéltük, h végre elküldi a videokat, amit feltöltök majd youtubera. Hát nem kapkodta el még most sem :P Holnap tehát valszín folyt. köv. Beszélgetett Rácival is kettesben a pubban. Meg tőle kérdezte Tim, h én hogy érzem magam itt, meg szte már egész szépen ki tudom fejezni magam :) Meg h meg kellene próbálnom jelentkezni nem csak warehouse-ra. Nos ugyanúgy jelentkezem adminos állásra is. Valszín ezt az önéletrajzot is fel kell turbózni, mert nem nagyon keresnek ilyen fronton. Átírogatjuk, meg javítjuk, amit kell, aztán küldöm tovább. Meglátjuk.

2012.04.30.

Vélemény, hozzászólás?