máj 21

Munka :)

A munka…. hát ilyen is, olyan is :) Alapvetően tetszik. Annyit kell csinálni, h megrendelésre össze kell szedegetni a kívánt képeslapokat. Ezekből kb millióféle van, minden túlzás nélkül. Egy hodály nagy raktárat képzeljetek el, ami telis-tele van képeslapokkal. Volt egy magyar lány is, vele sajna nem sokat tudtam beszélni péntken, ráadásul szombaton nem is jött. Vasárnap már nagyon izgultam, h akkor most kell-e majd mennem, v nem, de jött az sms olyan 4 körül, h ezen a héten 7től 15ig vagyunk.

Reggel Ráci bevitt, mert kocsival tényleg 7 perc, mértük, viszont busz még nem jár ilyen időben. Szóval kidobott, én meg beballagtam. Leültem a konyhában, ami a gyülekező hely is, és elkezdtem felkészülni a munkára: felvettem a jl mellényt és a safety boots-ot, meg összefogtam a hajam. Amíg ültem, lengyel lányok gyűltek körém, kicsit úgy éreztem, mintha én túrtam volna ki őket az asztaluktól. Kedvesen elbeszélgettek lengyelül, mintha én ott sem lennék. Szerencsére egy darab ismerős arc sem volt ott, úh alig éreztem magam szerencsétlennek. Lényegében mindenki lengyel, kivéve a 3 magyart és talán van még más nemzetiségű is 1-2. Tehát ott lengyelnek lenni király, mivel mintha otthon dolgoznának. A faliújságon kint vannak bizonyos szabályok, ezeket áttanulmányoztam első alkalommal. Az egyik az, h tiszteljük meg egymást, h angolul beszélünk…ez erősen nem teljesített.

A lengyelek is két kategóriába sorolhatóak: vannak a búval b****k (ezekre sajna nincs szebb szó) és vannak a jófejek. A jófejek nem jönnek oda, h ki vagy-mi vagy, igazából leszarnak, de ha segítség kell, akkor mosolyogva segítenek. A másik fajta… arra rossz ránézni is, mintha egy kés állna ki a hátukból és szenvednének nagyon és ezt másokra is próbálják tudat alatt ráragasztani. Ezek borzalmasak, de komolyan, tényleg rápillantok és sírhatnékom támad. A tipikusan hiába mosolygok rá, ő csak szomorú….ezeket tehát kerülöm, még rá sem pillantok. Ebbe a kasztba tartoznak azok, akiktől hiába kérek segítséget, paraszt módon leráznak, de kevesen vannak, 2-3, így őket memorizáltam, h felejtősek.

A mostani “főnököket” nem ismertem, be sem mutatták, csak tipp alapján ment, h most neki kell szólnom, ha gond van, v új listát kérek a pakoláshoz. Ők jófejek, bár látszik, h sok a dolguk és haladniuk kell. A ma újonnan érkezők kaptak egy tapasztaltabb pickert, aki megmutatta nekik, mit-hogyan kell. Nekünk nem volt ilyen, de talán gyorsabban is éreztünk rá a dologra. A nap végére már zsong egy picit a fejem a lengyel szövegektől. A reggeli összeülős, kezdjük meg a napot körben is lengyelül beszéltek. Aztán sztem vmelyik megjegyezte, h nem mindenki érti és váltsanak angolra, mert onnantól angolul beszéltek. Persze egész nap a saját nyelvükön tolják…Na mindegy.

A munka alapvetően ez:
– Kapsz egy iphone-t, amire telepítve van egy rendszer. A rendszer megoldja neked, h melyik termékből, mennyit pakoljál be, tehát digitális formában mész végig a rendelésen, h ne maradjon ki semmi.
– Az iphone mellé kapsz egy szkennert is, ami hálózatban működik az iphone-oddal.
– A dobozokra kapsz vonalkódot, ami a rnedelést azonosítja.
– Elindulsz az 1es számú soron (összesen 8 van), és amikor kiadja a rendszer, h tedd be ezt a terméket, akkor szkenneled a kódját (a szkenner akkora, mint egy pendrive), majd a dobozon lévő megrendelő kódját is, aztán DONE és végeztél egy termékkel.
– Olvasgattam ugye a tájékoztatókat, és vannak, akik ilyen superpicker-ek, mert nagyon gyorsak. A kitűzött cél 160 termék egy óra alatt. Én direkt csináltam magamnak egy teszt órát, nekem csak 110 sikerült, úh még rá kell kapcsolnom. Bár ez a 3 napom, amiből a pakolós része csak a 2., úh nem is olyan rossz sztem :D
Volt egy lány, aki ma érkezett újként és vmi más feladatot kaptunk, mert nem volt elég doboz és kerék hozzá. Beszélgettünk picit – persze én kezdeményeztem – és kiderült, h neki is aug 18án lesz az esküvője, úh gratuláltunk egymásnak.

A munka után busszal kell hazamennem, mert Ráci használja most a kocsit. Ha hosszú távon itt dolgozom, akkor szükség lesz még egy kocsira. Ezen már korábban is gondolkodtunk, csak feleslegesnek tartottam, mivel úgysem tudtam vezetni. Hát most már azért megyeget és a GPS sosem hagy bajban :D Szóval majd még ezen elgondolkozunk. Ill. majd a ruhatáramba kell majd még venni olyan nadrágot és felsőt, amit nem sajnálok, ha folyton mosni kell, v véletlenül kilyukad. Ja, és ez nem az a meló, ahol megtarthatod az ápolt körmeidet. Nekem ma 10ből 3at sikerült betörnöm. Meg van néhány apróbb sérülésem, amikor beleakadtam egy-egy dobozba. Tehát itt nem csináltatok műkörmöt :)

2012.05.21.

Vélemény, hozzászólás?