jan 07

Puntika meggyógyul :)

Eljött Punti életében ismét a műszaki vizsga ideje. Természetesen a balesetből fakadó törött lámpát és a lökhárítót nem sikerült időben kicseréltetnünk, mivel az itteni szerelők nem vállalták el (nincs idejük, eszközük, kedvük, stb). Úh mivel szombaton lejárt a műszaki, Ráci kollégája ajánlott egy autóst, akihez szombaton elvittük. Vizsgálgatták jobbról-balról és végül arra jutottak, h nem halálos, javítható, dehát az pénzbe kerül nyilván. A költség nagy része megvan a bizti pénzből, amit a balesetre adtak, úh nagyjából 0-ra jött ki. Ott kellett hagynunk, elvileg legkésőbb csütre kész. Már nagyon várjuk, h rendbejöjjön, mert most a héten elég necces a munkába járás. Most megnéztük, h melyik busz jó nekem. Már csak azért imádkozhatok, h tényleg jöjjön, mert napi 3x jár, természetesen, mire végzek a munkával már nem jár. Úh hazafelé megint a másik buszokkal jövök. A lényeg, h megcsinálják Puntit, úgy ahogy van, és egy évig biztos nem lesz semmi baja és remélhetőleg a következő évi vizsgán sem lesz gond.

Ami érdekes, h Ráci letöltötte a MOT (műszaki vizsga) adatait Puntira, és azon az volt, h egyik évben megbukott kb 20 indokkal, következő évben átment 0 hibával, aztán megint ugyanaz a 20 hiba merült fel a következő évben és mikor Ráci megvette, akkor éppen megint semmi hibája nem volt és átengedték. Most megint úgy látszik páratlan év hatására ugyanaz a 20 hiba. Szóval kicsit gyanús volt a korábbi műhely…

Szóval várjuk a csütöt, Ráci elmegy érte és elvileg már azzal jön értem csüt délután. Jövő héten ráadásul T egy nap szabit kivesz, még a tavalyiból, úh egy napot egyedül leszek. Megteszem a maxot, aztán meglátjuk mi sül ki belőle :)

2013.01.06.

Vélemény, hozzászólás?