febr 24

Haladgat minden

Ezen a héten több telefont is el kellett intéznem. Jó érzés volt, h meg tudtam csinálni, és főleg az volt pozitívum, h volt váratlan kérdés, és mégis értettem és tudtam válaszolni :) T nem lesz holnap, úh egyedül tartom a frontot. Megbeszéltük megint, h mi lesz a teendőm, úh elvileg minden rendben lesz :) Szombaton átmentünk Edithez, h angolozzunk, végülis azt is csináltuk :D Edit mondta, h menjünk el vele az egyik társasági találkozóra. Nekem nem volt hozzá kedvem, mert nem is úgy öltöztem, meg amúgy is sajnos nagyi típus vagyok, vagy mondjam úgy, nem vagyok partyface. Mondjuk nem is egészen party lett volna, na mindegy…

Rácinak viszont volt kedve, úh megbeszéltük, h ő elmegy Edittel, én meg hazakocsikázok. Beállította nekem a GPS-t, úh végül hazakeveredtem. Persze voltak kalandjaim. Először is lefulladtam, mert megszokásból magam felé húztam a sebváltót, mert kettesbe akartam tenni. De ugye nyilván nem sikerült, meg az a rückverz volt, csak azt meg másképp kell betenni. Végül sikerült elindulnom, de az egyik körforgiba mondta a GPS, h itt menjek ki. Tehát nem felkészített előre, hanem benne mondta. Naná, h pont akkor jöttek mögöttem, úh lassítottam és megvártam, míg elmegy a másik kocsi, aztán én is kihajtottam ugyanazon a kijáraton. Azért kötelező volt ledudálni a hajam. Végül rendben hazaértem. Foglalkoztam még a mintáimmal, meg beszélgettem azokkal, akik még fent voltak. És úgy voltam vele, mivel van időm még, ezért megfőztem a mai ebédet.

Meg gondolkoztam, h mit kellene csinálnom, h javuljon az angolom. Edit adott pár tippet, meg tényleg sokat segített, úh sztem ráállok azokra. Először azzal kell kezdenem, h belátom, h nem vagyok teljesen hülye hozzá. Ez a legnehezebb lépés. Az a baj, h feszélyezve érzem magam beszélgetni vkivel, mert mire kinyögök vmit, addig elunom én is az életem. És ki akarna így beszélgetni velem. Meg eddig nem is éreztem szükségét, h fejlesszem magam, mert elkönyveltem, h úgysem menne. Így viszont, h találkozunk emberekkel, muszáj lesz, mert másképp nem megy. Úh ráállok a dologra és megpróbálok fejlődni.

Holnap úgyis azzal kezdem, h felhívom a Vision2Learnt, h confirmálják a jelentkezésemet és küldjék a tanulnivaló anyagokat. Meg holnapra amúgy is van legalább két céges hívásom, úh ezekből nem lesz hiány asszem.

A házikónk is haladgat, már megvan a külső burkolat :)
CAM00130

2013.02.24.

Vélemény, hozzászólás?