márc 20

Lázadás

A múlt héten meg ezen a héten is arról beszélgettünk, h mennyi minden nem szuperál ezen a munkahelyen… Az első, h G hugát visszahívták dolgozni, mert költözünk át egy másik raktárba. A lényeg annyi volt, h mielőtt átvitték a dobozokat, le kellett szkennelni őket, ezzel adminisztrálva, h miket vittek már át. Nimesh megkérte D-t, h segítsen a lánynak. Ez abból állt, h a lány szkennelt, D pedig pakolgatta a dobozokat. Ezzel csak az volt a baja D-nak, h ehhez miért kell két ember, mikor egy is meg tudja csinálni. Mondta is Nimeshnek, h szerinte ez nem kétemberes munka. Erre a válasz az volt, h de. Azt kell tudni, h Nimesh barátnőjének a húga ez a lány, tehát ezért van szükség a munkájára. D ezen annyira bepipult, h felállt és hazament. Ma volt egy meetingje Chris-szel és végül – gondolom vmiben – megegyeztek és holnaptól megint dolgozik.

Eközben mi arról beszélgettünk a lányokkal, h nem fair, h a csaj csak szkennelgeti az elé lerakott dobozokat, miközben a despatch-on és a special-ön megszakadunk. Ma konkrétan teljesen elegem lett. Nem csak emiatt, hanem azért is, mert amit korábban a fiúk pickingeltek össze megrendelést – mert olyan nehéz volt -, azt most én pickingelem össze egyedül. Aztán elviszem a special area-ra, ahol át tudom dobozolni. Ott a totes-ból felpakolom az asztalra, lematricázom a kártyacsomagokat egyesével, és átpakolom egy raklapra. Tehát kétszer mozgatom meg ugyanazt a dobozt, ezidáig. Nem, nem lehet másképpen :P Aztán elviszem ezt a laza 500kg-os raklapot békával a raktár másik végébe, ahol szintén felpakolom az asztalra, szkennelem, matricázom a dobozt, majd átpakolom egy másik raklapra a készeket. Ezután visszahúzom az egészet megint a special-re, ahol fóliázom természetesen kézzel, megcsinálom hozzá a papírmunkát és kész. Tehát összességében azt az 500kg-ot, 4x mozgatom. És mostanában T nem nagyon segít ezekben a nagyobb pakolásokban. Pl. ma én kezdtem el átboxolni a Hallmark megrendelést, ami két raklapnyi. Direkt kiszámoltam, h csak ma 1.232kg-ot mozgattam meg. És ebben nincs benne a többszöri mozgatás. Szóval ma kicsit betelt a pohár.

Azon gondolkoztam, hogyan tovább. Eleve nem is akartam ezt a munkakört, de ugye nincs beleszólásom, mert a főnök azt mondta, h ezt kell csinálni. Viszont, az, hogy nehéz fizikai munkát végzek. Mert ha nem láttam volna mondjuk azt, h a fiúk pickingelték előttem ezeket a megrendeléseket, még lehet, h elsőre azt mondom, h hát itt ez a szokás, de basszus…. Az a helyzet, h jól bírom a fizikai munkát, de ez nehéz fizikai, férfi munka. Annyi előnyöm sincs a special-ön, h azt mondjam, megéri. Mert nem én menedzselem a működést, én csak a segédmunkás vagyok, aki pickingel, pakol, dobozol. Amikor pickingeltem, akkor egy, azaz 1db kártyát kellett megfognom, beszkennelnem, és bedobnom a kerekes dobozba. Ennyi. Úh nem tudom tényleg, hogy legyen. Mindenképpen beszélek majd a főnökkel, mert egészségügyi oldala is van a dolognak, de nem tudom, mivel álljak elő. Mmint elsősorban nyilván azzal, h nő vagyok, de nem tudom, h lehet-e bármilyen megoldás erre. Most pontosan annyi ember van, amennyire szükség van, tehát mindenkinek megvan a maga helye. Fogalmam sincs.

Mindenesetre most nézegetünk angol tanfolyamokat nekem, h fejlesszem az angolom. Van elképzelésem saját business-szel kapcsolatban is, de ahhoz is kell tudni angolul. Persze sokat fejlődtem, főleg, h most márc 17én volt, h egy éve kint vagyok :) Szóval most még kivárok asszem egy kicsit, aztán meglátom. Még azért beszélgetek a többiekkel is, mert nekik is vannak panaszaik, lehet, h majd együtt nyújtjuk be Chris-nek. Holnap kb 3an leszünk ebben a raktárban, a többiek mennek az újba. Rengeteg meló van és van még mit emelni, csak hogy nehogy elszokjak tőle :P

2013.03.20.

Vélemény, hozzászólás?