ápr 20

Huhh?..

Most eléggé el voltam havazva, ezért nem tudtam viszonylag folyamatosan írni a blogot. Bár van megint miről írni :) Lássuk szép sorjában:

– Befejeztük a költözést a másik raktárban, átjöttünk mindannyian az újba. Itt megint kezdődött a tonnaemelés. Chris-hez odamentem vmelyik nap, mert elvileg fél 8ra kell járni, de Rácinak az pont nagyon nem jó. Így is sokat tesz azért, h én beérjek és eljöjjek időben. Szóval megkértem, h hagy járjak 8ra. Kb rögtön mondta, h oké, semmi gond. Meg is lepődtem és kérdeztem, h csak ennyi? :D Aztán kérdezte, h hogy érzem magam a special-ön. Mondtam, h nem rossz, de tonnaemelést nem szeretem. Kérdezte, h T szokott-e ilyen munkát végezni. Mondtam, h nem, ő az adminisztratív részét viszi a dolognak. Erre mondta, h majd kitalál vmit, h fair legyen mindkettőnkkel. Azon a héten lényegében a despatchon voltam, meg replen-eltem, úh megint tanultam vmi újat :) Tök jól éreztem magam. A hét vége felé viszont megint visszakerültem a special-re, mert szükség volt rám egy nagy megrendelésnél. T elkért Christől és mondta, h rendben. Gondolom nem tudta, h azért kellek, h megint én pickingeljem össze a 200kg-os megrendelést…… Másnap mondtam Chrisnek, h ez nem fair. Mondta, h ha bármi ilyesmi lenne, akkor keressem őt.

– Végre elkezdtem a tanulást :) A https://vision2learn.com oldalon lehet bővebb infot találni. Most a Customer Service-be vágtam bele. Nagyon érdekes, bár jó sok dolgot már tudtam, de vannak itt új infok is. Főleg, ami Angliára vonatkozik és nem árt tudni. Persze munka mellett elég nehéz csinálni, mert mostanában tényleg úgy van, h hazajövünk, lezuhézok, eszem és mint, akit leütöttek, elalszom azonnal. Szóval így elég uncsi egyelőre, h másról nem szól a dolog. Azért ki szoktunk mozdulni, mert muszáj kilépni abból, h csak itthon, meg csak a munkahelyen. Jókat szoktunk sétálni a friss levegőn, mert most már nagyon szép idő van minden nap. Ami meg abszolút nem megszokott Angliában, meleg van :) Szóval visszatérve a tanulásra, próbálom beosztani az időmet, hogy hétköznap minden második nap tanulok, a hétvége pedig szabad. Akkor tudok a saját business-re koncentrálni, meg akkorra tudunk programokat szervezni, tehát az a kikapcsolódásé.

– Mivel sok munka van az új helyen is, jöttek az irodából segíteni emberek. Velük is elbeszélgettem. A mondta, h beszélgetett az egyik ffivel és kiderült, h magyar :) Odamentem hozzá rögtön és kicsit beszélgettünk. Kiderült az is, h 6 éve ő a cég nyomdásza. Meg, h 7 éves kora óta él itt, de még azért tud magyarul. Szépen el tudunk beszégetni, néha összefutunk bent. Úh jó kicsi a világ, tényleg :D A többi angol kollégával is beszélgettem kicsit, elég jól értettem őket.

– Jövőhéten egyedül leszek, mert T szabadságon lesz, pénteken jön be először. Megbeszéltük, h az emaileket kezelem majd, a telefonokat hagyom. Erről írt egy köremailt. Kérdeztem, h ha vmi nagyon sürgős, azért tudnak hívni vkit. V legfeljebb felveszem, csak nem tudom mit mondanak. Mmint tudom, h kishitű vagyok, de csak a múltkori esetből kiindulva, amikor felvettem a telefont és nem értettem, amit a kollégám mondott… Hát úgy meg aztán inkább fel se vettem volna :( Szóval ez tényleg lutri, h éppen értem-e vagy nem. Ezt nap végén küldte el T. Jött is Chris felháborodva, h ez így nem customer service, h így oldjuk meg. Persze csak T-hez beszélt, de én is ott voltam a háttérben. Miután T elment, – mert már végzett amúgy – Chris odajött hozzám. Kérdezte, h minden info megvan-e ahhoz, h a jövőhetet megcsináljam. Mondtam, h persze, van listám, h mit kell csinálnom, mikorra, úh nem lesz gond. Amik meg jönnek megrendelések, azokat meg csináltam már. Mondta, h kitalálta, h az lesz, h kezdetben egy hónapban egy héten én viszem a special adminisztratív részét, és a többiek pakolnak, h átlássam én is rendben a dolgokat, ne csak akkor tudjam csinálni önállóan, amikor T szabin van. A cél az, h ketten vigyük majd a specialt. Jön még két nagy áruház, ahova szállítani fogunk, ezért kettőnkre lesz szükség. Hozzátette azt is, h neki mindenki fontos, de különösen én :) És, hha van bármi problémám, akár a munkával, akár T-vel, akkor hozzá menjek oda. Nehogy azt higgyem, h csak T és Nimesh van a világon, ne foglalkozzak ilyen kis emberekkel, hanem hozzá menjek közvetlenül :) Nagyon jól estek a szavai, mert lényegében ezzel elismerte, h tényleg nagyon jó munkaerő vagyok és rám lehet bízni bármit.

– Kedden meg befejezték a normál megrendelést, és mindenki hazament. Mivel én fél6ig vagyok, még dolgoztam. Chris jött és mondta, h mivel befejeztek mindent, ezért ma ő is korábban lelépne, mert két hete már csak a kislánya altatására ér haza. Úh mondta, h ezért én is lépjek le korábban, szóljak Rácinak, h jöjjön értem :) Pénteken pedig nagyjából ugyanez volt, h még 10 perc volt hátra és már csak én voltam, Chris, Nimesh és a barátnője, meg annak huga. Mondta Chris, h jaj, az a 10 perc ide vagy oda, lépjünk le. Úh előbb végeztem pénteken is.

– A házikót befejezték majdnem időre. Úgy volt, h most hétvégén már költözhetünk, de a fürdőt nem fejezték be, úh csúszott a jövő hétre. Pénteken megyünk 2re aláírni mindent, meg csekkolni, h minden ok-e a házzal, megmutatják pl a bojler működését, stb. Szóval átadják :) Már letették a padlót is, nagyon-nagyon jól néz ki :)

2013.04.20.

Vélemény, hozzászólás?