szept 26

Poszt, barátok, tanulás

Na, végül kiderült, h 5en pályáztuk meg az állást. Egy abból velünk dolgozik itt MK-ben, a többi watfordi. Egy 15perces interjún voltam, ami inkább beszélgetés jellegű volt. Aztán kiderült, h nem engem választottak. Ez nem ért oly’ váratlanul, hiszen, ha tényleg engem akartak volna, akkor meg sem hirdetik a posztot. A nő, aki megnyerte, amúgy kedves, nincs vele semmi baj, dolgoztunk már együtt korábban. Viszont neki egy nap elég volt az egészből és ma hivatalosan is bejelentette, h nem fogja csinálni ezt a részt, nem vállalja. Hmm…. Mondjuk akinek van egy kis ép esze, az tényleg nem dolgozik ezen a részen. Sajna nekem nincsen… Szóval eddig úgy néz ki, h sehogyan sem választanak engem. T meg megpályázott – menedzserek bíztatására – egy ügyfélszolgálatos állást ugyanitt. Remélem összejön neki :) Én meg majd betanítom a főnökömet a munkára, segond :D Idióta….

Túlvagyok az első angol órán, egyelőre csak hasznos infokról volt szó, de jó lesz ez :) Az Entry-3 csoportba kerültem, ami azt jelenti, h pont középtudásom van. Efölött még van két szint. Decemberben lesz vizsga mindenféléből, ami egy nyelvvizsgán szokás. Ha azt megcsinálom és átmegyek, akkor kezdhetem a következő szintet. Nagyjából egy éves procedúra, amíg végzek mindegyikkel. Elvileg addigra tudok majd angolul :P Tanfolyam után meg mennem kellett dolgozni, mivel pénteken közölte velem Chris, h mindenképpen be kell mennem dolgozni szombaton… Mondtam, h akkor 3 óra hosszára be tudok menni, mert reggel kurzusom van. Megérkeztem a parkolóba, pont akkor hívott, h hamarabb végeznek, 2kor. Úh egy órát dolgoztam, aztán mentem haza. Szervezettség a toppon. Mindegy.

Most két ismerősünk nálunk lakik, mert munkát keresnek és addig legalább nem kell bérleti díjat fizetni, csak fogyasztást :) Egyikük az én cégemnél kapott munkát, ügynökségen keresztül, a másik pedig remélhetőleg Rác helyére kerül majd. Mindkettőjüknek volt már megkeresése máshonnan, egész jó ajánlatokkal – nem piking meg pakk. Én meglátom, h lesz itt a cégnél és ha bírom addig, akkor jövőre keresek mást. Igazából már a héten fel akartam mondani, mert már hányok bejárni, de meglátjuk. Szóval a lányokon felbuzdúlva átnéztem az önéletrajzom, meg nézegettem milyen álláslehetőségek vannak. Remélem egy nap tényleg sikerül irodába kerülnöm és vmi adminisztrációt csinálni. Az lenne a legjobb ever :D

2013.09.26.

Vélemény, hozzászólás?