febr 27

Viszlát Oakridge Park, Helló Bletchley!

Nos, egy újabb költözés előtt állunk. Nem gondoltuk volna, h ilyen hamar eljön, úgy terveztünk, h egy tíz évig még itt fogunk élni, de aztán ez megdőlni látszott. Mindig rágtam Raz fülét, h kicsi a ház, nem lehet rendesen beépíteni, nincs elég tárolóhely. Az embernek – főleg nekem – pedig rengeteg dolga gyűlik fel az évek során.

Végül elkezdődött a process. Nézegetni kezdtünk házakat a neten, néhányat megnéztünk élőben is. Néztünk újépítésűt, meglévőt, de végül kettő újépítésű között vaciláltunk. Az egyik Bletchley-ben volt, a másik pedig Broughton-ban. Broughton mostanában nagyon felkapott hely, annyira, h az árai is magasak. Úgy tűnt, h sikerül megcsípni egy házat tavalyi áron, de mire beértünk az időpontunkra az irodába, már elkelt. Mint kiderült, annyira népszerű, h az időpont foglalásnak semmi értelme, azonnal be kell menni és lengetni a foglalót. Ha ezt előbb tudjuk, akkor nyilván mi sem bookolgatunk… Még volt másik két ház, amire viszont nem volt meg még az ár, közben pedig sürgetett az idő a Bletchley-ivel kapcsolatban. Addig húztuk-halasztottuk, amíg végül a Bletchley házat választottuk, a másikra azóta sem lett meg az ár, de mint kiderült a népszerűsége miatt idei árakkal sikerült eladni a házakat. Nagyon örültünk, viszont még előttünk állt a mi házunk eladása.

Felkerestünk egy ügynökséget, aki rögtön szerzett 4 érdeklődöt, másnapra leszervezte a körbevezetést. Mi nem voltunk otthon, miután végeztek, máris megvolt az első ajánlat. Azt nem fogadtuk el, bár többet ajánlottak, mint amire számítottunk. Valószínűleg el is fogadtuk volna, ha az ügynök nem mondja, h többet is kaphatunk érte. Közben az az ügynökség is megjelent, akitől vesszük az új házat. Végül Raz úgy alakította a szituációt, h a két ügynök megegyezett, h aki kapja, marja. Lényegében mi már csak vártunk, h ki ajánl többet. Az WP ügynökség hozott egy érdeklődőt, aki annyit ajánlott, amennyit éppen kértünk, nem is alkudozott. Közben megjelent a másik ügynökség is, C, h ők is tudnak ilyen vevőt. A WP-os vevő egy idősebb nő, aki a fiával költözne ide, mert itt jó sulija van. (Itt oda járhat a gyerek suliba, ahova területileg tartozik. Ha másik iskolába szeretne menni, ahhoz költözni kell. Tudom….) A C-től pedig egy olyan cég, ami házakat vesz kiadja őket. Mindketten az elsőt preferáltuk, így döntöttünk is. Ma még átugrott a nő a fiával is körbenézni, nagyon tetszik nekik a lakás. Mindenkinek tetszett a bútorválasztásunk, az ízléses berendezés és h tiszta a lakás (merthogy itt az ritka…) :) Közben szombat(!!) este írt a C ügynökségtől a csajszi, h ő személy szerint úgy gondolja, h rossz döntést hoztunk, de lelkünk rajta és sok szerencsét. Nos, amikor lezajlott a processz, nem fogjuk szó nélkül hagyni ezt a kommentet, az biztos.

Szóval, májusban költözünk, Helló Bletchley! :)

2016.02.27.

Vélemény, hozzászólás?