SZERDA ESTI IZGALMAK MÉG
Szerda estére már nagyon lefáradtam. Mind testileg (főleg lábilag), mind agyilag. Igazából semmi extra, de nekem mégis embert próbáló volt, szó szerint 
Kicsit magamba fordultam, ráadásul Ráci is késő estig volt angol órán, így volt időm morfondírozni. Nem tudtam hirtelen, hogy hova kapjak, mit csináljak, mivel tudnék még jobb lenni. Olvasgassak, hallgassak vmi angolt? Szóval jól elszórakoztattam magam a hülye gondolatokkal. Egyszercsak látom, hogy érkezett egy e-mailem. A feladója Kata volt, a volt kolléganőm. Két mondatot írt csupán, viszont ezzel teljesen meghatott. Ez a két mondat megfordította a napomat, nem kellett, h kudarcként éljem meg. Innen is köszönet érte Órákkal később végre hazajött Ráci és mondta, h azonnal jelentkezzek arra a munkára, amit most mondott neki angolon az egyik magyar ismerőse. Megnéztük gyorsan a linket, de már levették 
Ne keseredjünk el alapon Ráci megkereste a korábban megadott számot, h holnap felhívhassam. Most éppen munkaerőt keresnek ruha hajtogatásra és címkézésre. Tökéletes, azonnal, szinte bármit. Ennyiben maradtunk még szerdára.
Másnap reggel, csütörtökön teljesen beparáztattam magam, alig sikerült elaludnom, akkor is rosszul aludtam, forgolódtam. Reggel még egy órát malmoztam, és vártam, h megszólaljon a vekker. Rácit elbúcsúztattam, aztán leültem a géphez. Megbeszéltük korábban, hogy majd hogyan mondjam, amit szeretnék, ők mit kérdezhetnek, stb. Már remegett kezem-lábam, h te jó ég, ez lesz az első munkaügyi hívásom. Próbáltam lenyugtatni magam, mondván, miért kellene paráztatnom magam, de nem ment. Erőt vettem magamon és felhívtam a számot és érdeklődtem. A nő, aki felvette, gyönyörűen beszélt, így minden egyes szavát érteni lehetett. Elmondta, h az applicant form-ért be kell menni a recepcióra. Mondtam neki, h én most nem tudok, mert megyek Bedford-ba, de ha nem gond, akkor beugrik érte a vőlegényem. Mondta, h semmi gond. Megköszöntem és szóltam Rácinak, h ebédidőben akkor elugorhat érte. Nagyon örültem, h nem azt mondták, h hát már nincs hirdetés, felejtős…de nem! Ez máris megalapozta a jó kedvemet.
UTAZÁS
Közeledett az idő az indulásra. Bedfordba a “volán buszszal” kellett menni. Ráci kiolvasott nekem mindent, nyomtatott térképet, menetrendet, összeírta a buszokat, infopontokat, szóval mindent (Lévén aki ismer, az tudja, h még az otthoni ajtó előtt is eltévedek, mikor haza kell menni.) Szóval teljes harci díszben, topogós cipőben elindultam a buszpályaudvarra. A 7-es busz rendesen jött, így időben beértem a központba. Mikor leszálltam, akkor láttam, hogy már jön is a cambridge-i X5-ös busz, ami kellett nekem. Sor állt, így beálltam a végére, majd mikor sorra kerültem, kértem a return jegyemet. 11.10font volt ez a móka. Adtam is a 80 éves sofőr bácsinak 12fontot, amit nem értett. Gondolom nem tudta elképzelni, h nincsen kisebb pénzem. Minden esetre a tenyeremre borítottam az aprót és felszólítottam válogatásra. Sajnos az aprókról még lövésem sincs, ki kell mindig olvasni, h melyik micsoda, csak erre sajnos nincs mindig idő. Amúgy meg az aprópénzek mérete, színe és súlya nem logikusan felépített rendszer. Elfoglaltam a helyemet, a busz pedig azonnal elindult. 14re kellett Bedfordban lennem, az idő pedig 12:07 volt. Ekkor pánikrohamot kaptam, mert mi a 12:35ös buszt néztük ki, így rögtön arra következtettem, hogy rossz buszra vagy rossz irányba szálltam. Ezután elővettem a mindentudó papírkámat, így megnyugodtam, h az óra 05öset értem el. Békésen utazgattam, néztem a tájat, de igazából semmi extra. Az út 3/4 óra volt, rendben megérkeztem. Mikor leszálltam, megfigyeltem, hogy hova kell majd jönnöm visszafelé, hova áll be a busz.
BEDFORD
Bedford ezen részét leginkább Szentendréhez tudnám hasonlítani, mert régi utak, sok apró bolt sűrűn egymás mellett, nagyon kedves kép volt. Ami érdekes, hogy a legmodernebb épületek mellett ugyanúgy vannak 100évesnél idősebb házak is.
Volt egy órám 14ig, így sétálgattam, körbenéztem. Úgy voltam vele, h inkább előbb legyek bent a városban és ott nézelődjek, mint elkéssek. Végre eljött a várva várt idő. 14 előtt 10 perccel bementem az épületbe. A jobb oldalon egy indiai srác fogadott, ő volt a recepciós. Mosolygós volt, így én is mosolyogva léptem oda. Kérdezte, h miben segíthet, én meg elmondtam, hogy miért jöttem. Kérdezte az azonosító számomat, meg hogy hányra jöttem. Mondtam a nevem, ami természetesen lehetetlen egy angolnak, ezért lebetűztem. Mosolygott megint, mert nem úgy volt leírva. Megkérte a segédjét, hogy mutassa meg nekem, merre kell menni. Felmentem az emeletre, ahol kiolvastam, h foglaljak helyet. A fenekem még le sem ért a székre, már jött egy indiai lány, h NI number interjúra jöttem-e. Mivel igen, ezért odavezetett egy idősebb angol nőhöz. Odaadtam minden iratomat, megbeszéltünk néhány dolgot. Kitöltött egy formot, meg fénymásolt mindent és közben lenyomozták, h nem vagyok-e kőrözött bűnöző. Szerencsére nem voltam 
A nő egyébként szintén gyönyörűen beszélt, így máris jobb volt beszélgetni. Odafordította felém a monitort, h ellenőrizzem az adataimat, h jól rögzítették-e. Mosolyogtam, mert a nevemet ugye elírták, tehát az agresszor lady bekaphatja . Úgy tűnik tehát, h 3-4 hét múlva már küldik is a NI numbert. Ez a művelet kb. 10 percig tartott. Én sokkal hosszabbra számítottam. Meg benne volt a pakliban, h elhajtanak, mert nincsen nálam elég eredeti okmány, amivel igazolhatom magam, így vittem Ráci albérleti szerződését, banki iratait, h vele élek, csekkoljanak le, mert ő már resident. Erre nem volt szükség, elég volt a szigszám kártya, a jogsi és a lakcím kártya.
Megköszöntem a nőnek a segítségét és elindultam lefelé. Az indiai srác kifelé menet odakiabált: Andrea! Kicsit megijedtem, h mi történt, jönnek-e a kommandósok vagy elfelejtettem vmit. Odahívott és kérdezte, h sikerült-e mindent elintézni. Mondtam, h persze, de túl gyorsan végeztünk, erre nevetett, azt mondja, hh túl gyorsan? Hát mondom engem otthon felkészítettek, h itt nagy vallatások lesznek, de ehhez képest gyors volt. Meg persze örülök neki nagyon. Kérdezte, h honnan jöttem, busszal v kocsival. Elmondtam neki, aztán kérdezte, h szeretném-e használni a mosdót. Mondtam, h óóó, hát az bizony nagyon jó lenne. Odavezetett a mosdóhoz, amit amúgy nem lehet használni másoknak Igazából inni akartam, méghozzá sokat, mert nagyon szomjas voltam és meleg is volt. Kifelé menet hálálkodtam a srácnak, aztán elindultam a buszhoz, ami pont jött is, így felpattantam és jöttem hazafelé.
IKEA
Mikor hazaértem gyorsan ettem vmit, mert mióta kint vagyok, az ebéd az olyan 15-16 óra magasságában van. Hogyha elintéznivaló van, akkor nem is bírok enni az izgalomtól. Tudom, h nem kellene paráztatnom magam, de én mégis ezt teszem Megbeszéltük Rácival, hogy segítünk az egyik ismerősének, Editnek pakolni a cuccait. Bérelt magának egy nagyobb kocsit, így a nagy bútorokat is el tudta szállítani az IKEA-ból. (Itt az IKEA-t logikusan “ájkiá”-nak ejtik, de sztem ez borzasztó hergelős ) Felajánlotta, hha segítünk neki, akkor vegyük meg a sofat mi is, és akkor elhozza nekünk. Tiszta jó business volt, ígyhát belementünk. Szóval egyeztettünk Rácival, h bemegyek a munkahelyére és onnan indulunk. Fel is szálltam a 7esre, de csak nem jött olyan megálló, amit mondott nekem, ahol le kell szállni. Egy kanyar után már láttam, h ez hazavisz engem. Mondom, naneee… Ennyire csaknem vagyok agyilag sérült, h nem láttam meg, hol kell leszállni. Tehát, mikor az otthoni megálló következett, elegánsan jeleztem, majd leszálltam. Gondolom, mi futott át a sofőr agyán ezek láttán 😀 Felhívtam Rácit és abban maradtunk, h otthon találkozunk.
Elmentünk tehát a helyszínre, ahol Edit már várt minket. Megismertük egymást, begyűjtöttük a szajrét, aztán beálltunk a pénztárba. A matracáért a raktárhoz kellett mennie, mert az nem volt az épületben, ahol voltunk. Lejelentette, h akkor fizeti a matracot, és elmegy érte. A pénztárnál vártunk egy 20 percecskét, mire begyűjtötték az infokat ehhez. Ez alatt az idő alatt voltak bátor játékosok, akik továbbra is mögöttünk álltak sorba. A végén csak egy maradt, aki örült, mikor sorra került. A matracért csak Edit ment, mi megvártuk a kocsiban. Kiderült, h itt a raktár nem az épület mögött van, hanem 2 utcával lejjebb. Így itt is várni kellett 20 percet. Mikor megvolt minden, akkor elindultunk hozzánk, h felhozzuk a sofat. Mivel a keskeny lépcsősoron nem fért fel egyben, ezért darabosával hoztuk fel. Itt megrendeltük a vacsorát Edithez, hogy mire megyünk, már ott legyenek.
Átmentünk hozzá, felcuccoltunk. Telefonált a kajás ember, h ott a futár, de mi hol vagyunk, mert ő nem talál minket. Edit elmondta, h kint vagyunk az épületből, mert még pakolunk. Sajnos a diszpécser nem nagyon törte az angolt, így kb mindig azt kérdezte, h where r u? Ez kicsit uncsi lett. Aztán végre a futár ránk kiáltott, h itt van ő és a kaja is. Megbeszéltük és együtt nyugtáztuk vele, h a főnöke hülye, de legalábbis tudatlan 
Megvacsoráztunk és fél 23kor elindultunk haza. Itthon Ráci úgy döntött, h ő összerakja a sofat, mert most olyan hangulata van. Így történt, h a sofa elkészült 23:15re, íme
2012.03.22.
