A napokban rengeteget dolgoztam napi 8 órában. Maga a munka egyáltalán nem megterhelő, annak ellenére, h egész nap gyalogolunk és hajolgatunk, guggolunk. A lengyelek külön-külön jófejek, de ha egy társaságban vannak, akkor bezárul a kör és nem engednek be senkit. Úh egymagam szoktam ebédelni, néha két angol sráccal. Ráci mondta, h próbáljak barátkozni. Hát amúgy azt csinálom, mindenkivel eldumálgatok, kérdezősködöm, de pl viszontkérdés sosincsen, úh ezek a beszélgetések is hamarosan lezárulnak. Viszont nem fogok odamenni egy lengyel csoportba, h sziasztok, ugyan beszéljetek most már angolul, mert itt vagyok… -.-”
Az egyetlen baj, h a safety bakancs úgy kikezdte a lábamat, h néha csak úgy ordítanék egyet. Mivel azonban nyilvánvalóan attól nem lesz jobb, ezért nem teszem. Már kinéztünk mindenféle szereket, eszközöket a gyogyótárban, a hétvégén be is szerezzük gyorsan.
Azt továbbra sem tudom, h szombaton mennem kell-e v következő héten. A lengyelek sem tudnak semmit, úh ezt is majd meglátjuk hogy lesz; izgi 
Vannak olyanok a héten, akik 17től éjfélig vannak. Elég érdekesek ezek a shiftek. Pl. aki ma 7kor kezdett, az 4kor végez, de mi nem, mert mi 3kor… Egyelőre követhetetlen minden és nem látom át a rendszert. Az biztos, h mindig rengeteg munka van, az jó, mert akkor biztos, h kell ember.
2012.05.24.
