dec 23

Heti összefoglaló

Összegezve a mai hetet, inkább volt gáz, mint jó. Mmint tanulni próbáltam, de égtem is.

TNT – hétfő

Hétfőn fel kellett hívnom a TNT-t, mert 3 raklapot kellett kiszállíttatni. Még nem hívtam őket ezelőtt, de annyira nem izgultam, mint az első bookingolásnál. Több szót megtanultam, meg kifejezést is, úh elmondtam mit akarok. A telefonálás előtt T felkészített, h úgy kell beszélni velük, mint a hülyékkel és artikuláljak nagyon, betűzzek mindent. Így is jártam el. Több infot meg kell adni ilyenkor, szükség van a raklap méretekre, kilókra és címre. Elintéztem, mondta, h mennyibe fognak kerülni. T mondta, h az egyik gyanúsan drága, ezért felhívta őket, h rákérdezzen. Persze kiderült, h egy pár adatot félreértett a csaj… T lebeszélte velük a helyes infokat, úh utána már rendben volt. Abban maradtunk, h akkor én ezt majd inkább intézzem emailben. Mondjuk eddig sem értettem, h ahol szállításonként legalább 10 adatot kell bediktálni, akkor miért nem írásban. Ez még magyarul is mindig egyértelműbb, ráadásul van írásos nyoma. Úh ha nekem kell majd csinálni ezeket, akkor megírom az emailt és ha nem kapok egy órán belül választ, akkor felhívom majd őket, h küldtem emailt, csekkolják.

Orvos – csütörtök

Még novemberben kaptam egy tájékoztatót a GP-től, h ha kedvem tartja, akkor menjek el méhnyakrák szűrésre. Optimálisan 3 évente szükséges lenne menni. Minden évben menni szoktam, mert tényleg 5 perc a vizsgálat és ha bármi lenne, akkor időben derüljön ki. Úh most is bejelentkeztem és csütörtökön mentem el. Ráci elvitt reggel, mert 8:40re volt időpontom. A nővér nagyon aranyos volt, gyorsan elvégezte a vizsgálatot, mondta, h majd küldik, h minden ok-e v nem. Utána felhívtam a Skyline taxit, de nekem nem akarták felvenni. Felhívtam egy másik társaságot, ott egy srác vette fel. Mondtam, h hol vagyok és kell egy kocsi. Ő elkezdett kérdezgetni vmiket, semmit nem értettem, úh csak mondtam, h hol vagyok és hova szeretnék menni. Leginkább azt nem értette, h hol vagyok. Elkezdtem betűzni, erre átkapcsolt máshoz….A csajjal fél perc alatt lebeszéltünk mindent és jött is a kocsi 10 percen belül. Mikor beértem, nekiestem a melónak :) Rögtön telóznom kellett egyet, de nem volt gond szerencsére. Vmelyik nap viszont volt olyan, h telóztam és egy büdős kukkot sem értettem, úh annyit mondtam, majd visszahívom őket. T lebeszélte, nála nem volt semmi gond.

Karácsonyi műszak – péntek

Chris és a nagyok kitalálták, h pénteken és szombaton 12 órázzunk (7-19) és vasárnap meg 8 óra, és így nem kell bejönni a két ünnep között. Persze simán benne voltunk, mert 3 nap 7-ért nem rossz. Egész héten nagy hajtás volt, tényleg mindenki beleadott mindent. Csütörtökön nem jött meg a megrendelés, amire vártunk, h be tudjuk fejezni, úh addig képeslapokat csomagoltunk. Péntek 10kor érkezett meg, úh mint a puskagolyók rohangáltunk a sorok között és pickingeltünk :) Aztán pakoltunk, közben csináltam a specialt is, előre dolgoztunk vele. Tényleg csak a keménymag maradt meg korábbról, úh mindenki hajtott. Végül tegnap, 18:02re készen lettünk mindennel, az szuper érzés volt :) Úh legközelebb majd csak jan 3án kell menni. Elvileg 2án kellett volna, de még maradt másfél nap szabim, úh 3án megyek be, pénteken pedig csak fél napot leszek. Utána meg már nemsokára jön jan 18 és gooooo hommeeeeeee.

Persze pénteken volt egy kis extra is. Csináltunk egy special megrendelést. Csomagolni kellett a kártyákat egy tasakba és matricát nyomni rá. Leszámoltam a kártyákat és 60 helyett 43 volt csak benne. Mondtam T-nek, h azzal gond van. Mondta, h ne aggódjak, menjek segíteni pickingelni a többieknek, ő majd elintézi, meg befejezi. Persze semmit nem csinált nagyjából és jött már a szállító, úh mondta, h segítsek már, meg még egy ember. Csináltuk gyorsan, aztán kérdezte, h hol van az a doboz, amiből hiányoztak kártyák. Szerencsére én magam hoztam korábban inkább, úh rendben volt. Persze ekkor T tök megnyugodott erre. Aztán kiderült, h elhagyta az egyik referencia számot, ami nélkül nem veszik át az árut. Mondta, h hívjam fel őket és mondjam azt, h én veszítettem el és adják meg újra. Persze nem vették fel, mentek már karácsonyozni. T ideges volt, mondta, h hívjam őket még egyszer. Kb. 6x próbáltam, semmi. Elkezdtük keresni a papírt, amire írta, de nem lett meg. Erre mondta, h menjünk ki a nagy kukához és nézzük meg ott. Azt nagyon sajnálom, h nekem nincsen nagy szám és nem pofázok vissza…. Mert mi az, h folyton utána takarítsak, meg intézkedjek helyette….Mindenki tudja róla, h nem nagyon szeret dolgozni, dehát én így biztos nem fogok sokáig mellette dolgozni. Meg ami még rosszul esett, h mondta kb 5 ember előtt, h mutassam meg, hogy kell csomagolni a kártyákat. Megmutattam és erre ő, h hát nem úgy kell. És megmutatta ő. Érdekes módon eddig nem volt probléma azzal, ahogyan csomagoltam. Úh kedvesen beégetett előttük.

Karácsony – szombat

Rácival bevásároltunk pénteken Karácsonyra. A menü természetesen töltött káposzta lesz :) Csinálok még egy nagy adag húslevest is. Editet áthívtuk, mert egyedül lett volna, úh 3asban leszünk. Még lehet, h vennünk kell pár dolgot, azt meglátjuk majd, holnap még kitaláljuk. Ma megcsináltuk a nagytakarítást, pontosabban inkább Ráci :P A fánkról meg csak annyi, h választhattunk még a kis műfenyő fekete és mélypink között. Úh végül kis fekete fánk lett :D De mivel sötétben úgysem látszik és vettünk karácsonyi díszeket is, gyönyörű.

Gondolom csinálunk majd képeket, úh töltök fel ide is :)

2012.12.22.

Vélemény, hozzászólás?