ápr 05

Szerdai meglepi

Miután tegnap megtudtam, h behívtak, teljes zsongásban voltam. Még olvasgattam a kifejezéseket, szavakat, meg főleg megnéztem, hova kell mennem. Szerencsére ez a cég is a központban van, így busszal is el tudtam volna menni. Este nagyon forgolódtam, persze jónéhányszor végigjátszottam magamban az interjút. Reggel már tűkön ültem. Ráci aranyos volt, felajánlotta, h elvisz kocsival, bár így 45 perccel korábban értem oda. Nem volt baj, mert inkább sétálgattam, próbáltam lenyugodni. Persze harci díszben voltam, így tipegtem-topogtam, ráadásul ebben a szoknyában nem nagyon lehetett lépni.

A sokadik kör után úgy voltam vele, h már aktuális bemennem, 3/4 10 volt. Bementem, a recepción két lány volt. Kedvesen fogadtak és be kellett írnom, h mikor érkeztem, kihez jöttem és ki vagyok. A lány kérte a nevemet és feltelefonált a céghez. Persze, csak annyit mondott, h Andrea megérkezett :D Kicsit le kellett ülnöm és várni. Nagyjából 5 percen belül jött egy öltönyös srác. Behívott egy ilyen konyha részhez. Mondta, h bátran igyak bármit, amit szeretnék, mert volt ilyen önkiszolgáló italautomata. Kiderült, h ez csak az ügynökséghez való bejutási interjú volt, tehát nem konkrét munkaajánlatot kaptam. Minden esetre kitöltöttünk 4 lapot, átolvastam a szövegeket. Másfél órát voltam ott. Mellettem egy srác is jelentkezésben volt, de sztem diszlexiás volt, mert a manager srác betűzte neki azokat a szavakat, amiket megkérdezett.

Kicsit beszélgettünk még erről-arról, jó fej volt nagyon, közvetlen. Hát elég erősen beszélt angolul, így nagyon kellett koncentrálnom. Lényegében a kulcsszavakat kiszűrtem, így tudtam, h hol járunk a témában :) Még a végén kérdezte, h milyen jellegű warehouse-os tapasztalatom volt, elmondtam, aztán a másik jelentkező mondta, h a fagyasztott ételek pakolása borzasztó. Hiába vagy felöltözve, kesztyűt meg minden biztonsági felszerkót adnak, akkor is megfagyott. Szóval reméljük, azt megúszom. Azzal búcsúztunk, h ha lesz vmi meló, akkor felkeresnek.

Hazafelé be kellett dobnom Ráci egyik levelét a postaládába, így elballagtam egyig. Éppen zöld neon színű pólóban lévő fiatalok álltak láncban kb. a mall előtt. Naná, h megtalált az egyik. Mondtam, h csodákat ne várjon tőlem. Amúgy nagyon jó fej volt, röhögtünk egy sort. A lényeg annyi volt, h vannak kihalófélben lévő állatok, és mentsük meg őket. Tudtam, h arra megyünk, h fizessek. Elővett egy formanyomtatványt. Kérdeztem, h mivel tudok segíteni. Mondta, h a bankszla számomra van szükség, mert akkor onnan a 8 fontot le tudják emelni a támogatásra. Mivel jeleztem neki korábban, h nem régen vagyok az országban, ezért nem volt feltűnő, h mondtam, nincsen bankszlám. A lényeg nekem meg annyi volt, h beszélgessek vkivel, ingyen angol óra  :D Minden esetre sok sikert kívántunk egymásnak, aztán jöttem haza.

Itthon azért még küldtem el jelentkezéseket. Vártam a csomagot, amit 2 és 4 közé ígértek. Hát ez nem történt meg, így elkezdtem főzni, pakolgatni. Aztán szólt Ráci, h 6 körül jön mégis a csomag. Fél 7kor már gyanús volt, h még sehol senki. Végül aztán 7 körül megjött a csomag, úh most már van minden felszerkónk :)

Holnap még jelentkezéseket adok le. Ez a hét itt rövidebb, mert itt a péntek is szünnap. Megbeszéltük Rácival, h húsvétolunk, úh lesz sonka, kaszinó tojás, zsidó tojás :) Meg persze ha áll még a garden party, akkor arra kell sütnöm pogit is.

Összefoglalva tehát a mai nap is hasznosan telt, hiszen már be is hívtak egy helyre, úh csak így tovább :)

2012.04.04.

Vélemény, hozzászólás?