ápr 16

In progress :)

Hagy ne kelljen elmondanom mennyire nem aludtam semmit… jó, elmondom, h 3 órát sikerült aludnom, egész éjjel járt az agyam. Semmi konkrét, csak hogy mondanám ezt meg azt angolul. Mikor megszólalt az óra, már hálás voltam, mert csak kínszenvedés volt forgolódni. Összekészülődtünk és elindultunk az irodába.

Timmel elmentünk a pubba, kávéztunk és közben megbeszéltük a marketing tervet. Nagyjából mindent hasznosnak talált, csak egy-két dolog nem stimmelt, de az meg amiatt, mert nem nagyon voltam tisztában ezzel a területtel. Viszonylag elég jól megértettem, de nagyon kellett koncentrálnom. Ez az egész napomra igaz volt egyébként. Kb. 2 órát beszéltünk, aztán visszamentünk az irodába. Sarahval megbeszéltünk néhány dolgot, főleg a hírlevelekkel és a weboldallal kapcsolatban. Kaptam hivatalos e-mail címet is, úh megkezdtük a levelezés :)

Lényegében a weboldalt és a hírlevelek összeállítását rám bízták. Ennek örülök, de nagyon nagy felelősség is. Természetesen előzetesen mindent egyeztetünk, átbeszélünk, ötletelünk. Nagyon jól éreztem magam, csak tényleg folyamatosan fókuszálnom kellett. Angolul minden: levelek, megbeszélések, kutatási oldalak, stb. Persze nyilván ez a természetes és most mit csodálkozom, de sztem, aki vha ennyi nyelvtudással kijött dolgozni ide, az tudja és átérzi, miről beszélek.

A munka kicsit elhúzódott, úh 5 óra helyett 6:15kor léptünk le. Ráci aranyos volt, mert elvitt kocsival azon az úton, ahol majd holnap mennem kell. Felmértük a terepet, hol kell leszállni, merre kell sétálni, sőt elvitt a kapuig, h hol kell majd bemennem :) Hát nyilván aki ismer, az tudja, h mindenhol eltévedek, úh nemcsoda, h ezt bevállalta :D

Ezután jöttünk haza, még összedobtam a holnapi ebédet, meg a vacsorát. Most elővettem az interjú kérdéseket, de egyrészt, amit tudnom kell magamról és a múltamról, azt tudom, másrészt meg agyilag képtelen vagyok most ezen átrágni magam. A telefonban nem volt vészes a srác hangja, úh remélem, h ez csak jobb lesz élőben. Főleg, ha vele lesz az interjú és nem vki mással.

Minden esetre az biztos, h ma nem kell ringatni :P

2012.04.16.

Vélemény, hozzászólás?