szept 02

Mindenféle jó :)

Minden nap akartam írni a blogra, de annyira húzós volt a hét, h már nem maradt rá energiám és időm sem. Hétfőn bank holiday volt, úh még élveztük az itthon létet. Mikor kicseréltem a SIM karit, akkor láttam, h jött pénteken egy SMS-em, h mikor tudok menni dolgozni, írtam, h rákövetkező héten már simán :) Írták a shift-et és rákérdeztek, h milyen volt a holiday; ezt annyira nem szokták, de írtam, h fantasztikus.

Kedden tehát mentem, 8-tól 6ig. Kolléganőm mondta, h mikor elmentem, akkor kitalálták fent, h minden nap legyünk 8tól 6ig. Ennek örömére szerdán is úgy mentem. Aztán annyira hajtósak voltak a napok, h csütörtökön megint 12zni kellett, pénteken pedig 8óra helyett szintén 10 órázni. Bár csak 4 napot dolgoztam, de olyan volt, mintha 10 lett volna. Készülünk a Karácsonyra, az áruházak megrendelnek mindent. Ez azt jelenti, h egy megrendelés kb. 10-12 dobozba fér el. Az általánosak elférnek 1ben. És ami kicsit gázabb, h 10kg-nál kevesebbet ritkán emelek. Úh csütörtökön már nagyon fájt a derekam az emeléstől, meg a csuklóm a folytonos ragasztástól. Mindegy, edzőterembe nem kell mennem, az biztos :) Meg az idő gyorsan telik, a sűrű napok miatt.

Kedden a kisfőnök pedig megemlítette, h ha tervezek Angliában maradni, ők adnak szerződést nekem. Úgy néz ki, h most csak én kapok, mert korábban még egy srác kapott, aki most checkingel. Nagyon örültem, h végre a főnök mondta ezt. Csak elutazott a nagyfőnök, ha ő visszajött, akkor írjuk alá. Pénteken tanultam néhány dolgot a számítógépen, amivel a dobozokra feladási cimkét lehet nyomtatni. Nem egy bonyolult dolog, úh egy része már önállóan is megy. A szerződésesek fél4ig maradtak, nekem kiadták az utasítást, h majd jön a szállítókocsi és mit kell csinálni. Annyira sűrű nap volt a péntek is, h elfelejtettem szünetre menni. Végül háromnegyed 5kor jött a kocsi, de a supervisor segített, úh így nem volt gond semmivel :P Hát most már egyre több mindent kell tudnom, mert ha lesznek szabik (már pedig miért ne lennének), akkor nekem kell a toppon lennem. Nem baj, menni fog, úgy döntöttem :D

2012.09.01.

Vélemény, hozzászólás?