A tegnapi napot nézzük meg egy kicsit közelebbről 
Ugyanis úgy adódott, h vmiért megint lerobbant a rendszer, úh hazaküldték a pickereket olyan 10 óra magasságában. Kérték őket, h jöjjenek vissza 2 körül, mert addigra minden oké lesz. Addig a dispatch csinált ezt-azt, és ebéd után nekiestünk egy nagyobb megrendelésnek, amit a Hallmark-nak küldtünk el. Ez a megrendelés végeláthatatlan volt, úh egy idő után bekapcsolódott mindenki.
A feladat:
A mi dobozunkból vegyük ki a képeslapokat, majd helyezzük át a Hallmark által küldött szabvány dobozba. Telítsük meg a Hallmark dobozt azonos képeslapokkal, ügyelve arra, hogy maximum 12kg-ot nyomjon.
Amit a dispatch csinált:
Megnéztünk egy dobozt, hogy telerakva mennyit nyom. Amikor megfelelő volt a súly, mindenki azonos darabszámú képeslapot tett a saját Hallmarkos dobozába. A következő fajta képeslapnál ugyanígy. Tehát csak egy dobozt mértünk, mert ennyi volt szükséges.
A problémÁK:
1. Nem volt elegendő számú Hallmark doboz, tehát napközben kellett rendelni azonnalra.
2. Vki nem tudott számolni, úh 10 raklapnyi képeslapot kellett újraszámolni.
3. A még be nem csomagolt képeslapokat a besegítők össze-vissza mérték és úgy csomagolták.
Alapvetően, amíg én lecsomagoltam egy kisraklapnyi képeslapot (~ 800db), addig a pickerek – akik a besegítők – egy negyed kisraklapnyit. Rengeteg időt veszítettünk azzal, h minden egyes dobozt lemértek, h mennyi. Próbáltam elmagyarázni nekik, h csekkoljanak egy dobozt és utána pakoljanak azzal azonos mennyiségűt. Mivel nem értenek angolul vagy csak nagyon minimálisan, leszarták, h ott vagyok és beszélek hozzájuk, egymás között tanakodtak, hogyan is kellene csinálni. Ezen teljesen kibuktam és megkértem a kolleganőmet, h jöjjön oda és fordítson, mert egyszerűen ez nem vezet sehova, ha össze-vissza csinálnak mindent. Elmondta, én meg addig leléptem, mert nem tudtam mit hozzászólni a dologhoz. Közben mondtam, h jó, akkor én inkább ragasztgatom nekik a dobozt és ők meg azt csinálnak, amit akarnak. Odajött a kisfőnök is, mert látta, h vmi nem okés ott. A kolléganőm is megkérdezte, h ideges vagyok-e, mert úgy látja, h robbanni tudnék. Én meg mondtam, h igen, az vagyok. Kérdezte a kisfőnök, h mi a probléma. Elmondtam, h próbálok magyarázni, de felesleges, mert semmi értelme. Elmondta még egyszer mindenkinek, h angolul beszéljenek, mert így sok lesz a félreértés. Persze ez csak addig tartott, amíg elmondta. Ha egyszer vki egyáltalán nem beszél angolul, akkor eztán sem fog, mivel nem tud.
A lényeg, h nap végén mindent befejeztünk, 21 órakor tettük le a lantot. Hazafelé beszélgettem kolléganőmmel és mondtam, h ne haragudjon, h kibuktam, de egyszerűen nem bírtam már. Mondta, h teljesen igazam volt és megérti, h zavar, h a lengyelek nem beszélnek angolul, de ezzel ő sem tud mit csinálni. Azon lepődött meg mindenki, h én tudok egyáltalán mérges lenni (Rácnak erről van eltérő véleménye, meg talán a családomnak is 
) Szóval a tegnapi nap igen hosszúra sikeredett. Ma is bentmaradtam egy kicsit tovább, de csak negyed órával. Az is amiatt volt, mert egyszerűen vannak olyanok, akik tényleg nem ismerik a számokat. Pedig a számok minden nyelven ugyanannyit jelentenek…. Mindenesetre a kisfőnök mondta, h elmondja a nagyfőnöknek, milyen jófej voltam, bla-bla. Lehet, h tényleg kapok szerződést? Reggel azért kérdezte a kisfőnök, h sztem miből adódott a tegnapi probléma és mi a javaslatom legközelebbre. Elmondtam, hogy a nyelv az nagy probléma, de leginkább mindenkinek ugyanúgy kellene csinálnia a dolgokat. Ha van egy legjobb megoldás, akkor ne találjunk már ki ilyen vagy olyan utat, mindenki csinálja a legjobb megoldás szerint, and so on.
Az jólesett, h az én véleményemet és meglátásomat és megkérdezte. A kisfőnök egyébként egy végtelen türelmű, indiai srác – természetesen mindig curry illattal 
-, aki korrekt és ad mások véleményére. Egyelőre tehát kidolgoztam magam, már csak a holnapi nap van hátra, úh hajrááá
2012.10.25.
