Az otthon töltött idő persze mindig gyorsan eltelik, de szerencsére most azt kell mondjam, tartalmasan tudtuk eltölteni. Sikerült mindenkivel találkozni, akivel szerettünk volna és nem csak pár órát eltölteni. Korábban ugye az volt a baj, h mi rohangáltunk mindenkihez, viszont most mindenki jött hozzánk Ugyan külön voltunk Rácival, azért a hét végére mégis újra találkoztunk. Én is lementem végül anyósékhoz, ott is nagyon jól éreztem magam, anyuékkal is tudtam menni ide-oda, tesókkal megint jókat röhögtünk. És amit amúgy is imádok, az a családi ebéd, vacsora, amikor összegyűlünk, beszélünk, eszünk-iszunk. Csináltunk pár fotót is.
Mikor visszajöttünk, teljesen feltöltődve estünk neki a hétnek, annak ellenére, h kb fél 11kor értünk a ház melletti gyrososhoz, h rendeljünk gyorsan vmit Itthon ettünk, zuhé, aztán alvás. Ez a hét nagyon jó volt bent is, mert közöm nem volt a special és exporthoz Csak pakolgattam és kártyákat csomiztam, pickingeltem. Nagyon élveztem. Fél 6kor letettem a lantot, és elfelejtettem a munkát, minden stresszmentes volt, jókedvű voltam minden nap. Azt hiszem ez való nekem. A többieknek volt meetingje a nagyfőnökkel, Chris-szel, négyszemközt. Ma mondta nekem, h nem feledkezett meg rólam sem, csak szabin voltam, úh majd hétfőn v kedden szól, h mikor jó neki. Kb. olyan fél órásak voltak ezek az elbeszélgetések. Nagyjából mindenki elmondta, h magasabb pénzt szeretnének. Egyelőre én még annyira nem pattogok, mert ugye most telt le a 3 hónap próbaidőm. Persze mondta Chris, h ne aggódjak, nincs semmi gond, csak beszélgetünk majd. Mondtam, h ez megnyugtat azért Hát kiváncsi leszek, h hova dobbantanak majd be, h milyen posztot lássak el, mert most tiszta joker vagyok. Ahol éppen emberhiány van, oda raknak. Mondjuk ez így nem baj, mert elég változatos a munka. Azt kell sajnos mondanom, h a s-e témakörön kívül minden mást preferálok…. Persze azért hallgatom itthon-otthon, h de hát úgy lehet előrébb lépni és többet tanulni. Ez teljesen igaz, de nekem ez most tökéletes abból a szempontból, h van biztos állásom, és nem kell stresszelnem semmin és ráadásul szeretem ezt csinálni. Sztem elég sokan szeretnének ilyen szituációban lenni. Na, még azért meg kell várni, h tényleg mi lesz, mert lehet, h visszatesznek a s-e-hoz; hát codásssz lenne… Mindegy, úgysem én döntök. Ráadásul ugye azt senki nem tudja, h T el akar majd menni nyáron, amint letelt az egy éve, mert akkor így meglesz az 1 év tapasztalata. Ha ő elmegy, egyedül nekem van némi fogalmam ahhoz, amit ő csinál. Igazából november-december hónapban voltam ott, de akkor sem a szellemi részét végeztem a dolognak, úh ha bármit is adnának most, h essek neki, csak nagyon nagyjábóli fogalmam lenne a dologról. Kár is ezt csavarni, mert majd eldől.
Holnapra van időpontunk az ingatlan ügynökséghez, h kiválasszuk a burkolatokat. Úh most izgalom van Meg elvileg estefelé találkozunk Edittel és még az is lehet, h Lutonba megyünk szórakázni.
2013.02.01.