máj 29

Érdekesség

Ma 8ra mentem és elvileg 4ig lettem volna, de ebéd után jött a supervisor lady és mondta, h mehetünk haza, mert nincsen munka. Nem jött több megrendelés… Úh hazajöttem 1 órakor. Bent találkoztam még egy lánnyal, aki magyar; már dolgoztunk együtt, csak nem tudtam, h magyar :) Végre tudtunk beszélgetni magyarul, az jó volt, most a lengyelek nem értettek minket :) A két lett lány meg mosolygott a magyar szövegelésen. Azt mondta az egyik, h olyan, mintha a spanyol és az orosz keveréke lenne :D

Meg feltűnt, h nincs a héten a két lengyel, akivel jóban voltam, meg egy másik angol srác. Azt gondoltam, h majd éjszakai műszakra jönnek. De nem. Kiderült, ahogy beszéltem a lányokkal, h nézik természetesen a teljesítményt és aki nem teljesít, arra nincsen szükségük és csak azokat hívják be, akik tudnak dolgozni. Szóval vmit tudhattam. Megbeszéltük, h természetesen a főposztokon lengyelek vannak, ők már be vannak biztosítva. Ők kaptak szerződést is, úh nekik már biztos az állásuk. Minket meg hívnak, amikor éppen kellünk. Hát remélem sikerül még mennem jó ideig. Az egyik magyar lány már 5 hónapja dolgozik itt, bár még nem kapott szerződést, de már nem picker, hanem besegít mindenben. Mondjuk az iphone-nal könnyen csekkolható ki hogy végez, mennyi ideig tart, stb. Gondolom a nap végén csak számokat látnak, h ki mennyit és a vonal felettiek maradnak.

Közben úgy néz ki, h az esküvői meghívók most már nyomtatásra kerülnek. Lehet, h a végén mégsem a helyszínen osztjuk ki :P A szállással kapcsolatban még vannak kétségeink, de az is alakulóban lesz. Ja, és még a tortát is kitaláltuk, h milyen legyen. Sztem nagyon szép lesz, Rácinak meg tök mindegy volt :)

Tehát lényegében a meló jó, remélem lesz is még, és az esküvői előkészületek is zajlanak.

(És tényleg zárójelben jegyzem meg, h olyan szempontból érzem, h fáradt vagyok, h a magyart is alig beszélem már, szavakat rontok el, meg az írás sem az igazi, többször kell visszatörölnöm. Az angol azért megyeget, de nyilván nem a lengyelek között fogom elsajátítani a nyelvet. Viszont az egyik angol sráccal jöttem ma haza, és folyékonyan tudtam beszélni, azon csodálkoztam :)

2012.05.29.

Vélemény, hozzászólás?