máj 30

Vendégposzt: Asus a1000 a netbook

Már egy ideje fontolgattam magamban a tablet vásárlását, de a fránya anyagiak mellett az is ellene szólt, hogy tényleg szükségem van-e rá. Mert néha tényleg jó lehet az ágyból netezni, de ez nem feltétlenül ér meg nekem most 40-50ezret.

Aztán egészen véletlenül hozzám került egy asus a1000 típusú kis netbook.

Proci: Intel Pentium Celeron 800MHz

Gyárilag: 128MB RAM, az enyémben kibővítve 160MB-ra

HDD: 20 GB HDD

A kijelző 13″ és nagyon tipp-topp nappal a hátam mögött is jól látható volt, a billentyűzet is nagyon kellemes volt, és az alábbi csatlakozók

Ezen kívül floppy (nem próbáltam, hogy működik-e) DVD lejátszó, ami nem szerette az újraírhatós lemezeket. Vagy 2 órát szenvedtem újraírhatós lemezekkel, amíg kiírtam az OS-t egy sima lemezre és utána egyből feltelepült.  Lehetett a lemez hibája is, de eddig rendben működött.
Részletes hardveres leírást egyébként itt találhattok még: http://www.szamitogep.hu/show/read.php?id=13022. Alapból windows xp volt rajta wifi nincs, szegény nagyon döcögött, azért tettem egy próbát és bedugtam a lankábelt, azonnal volt rajta net(azonnal kicsit túlzás 5 perc volt mire bejött az IE6). Gondoltam a vas jó, a szoftverrel majd kezdünk valamit. 1-2 napot guglizással és fórumolvasgatással töltöttem. Ubuntu fórumon sok jó tippet kaptam, persze azért volt 1-2 okoskodó troll is, hogy inkább dobjam a kukába. Végül figyelembe véve az igényeket (net, biztonság, régi játék fusson rajta)  a Windows 2000 mellett döntöttem. Több érv is szólt mellette:

  • már a 4. vagy 5. szervizpakk is kijött hozzá
  • eléggé kompatibilis a windows XP-vel, a legtöbb XP-s progi simán elfut rajta
  • a rendszerigénye pont fele az XP-nek  (133Mhz Pentium CPU, 64MB ram)
  • a támogatottsága 2010ben járt le (ez a leggyengébb pont, de úgy vélem még határeset, torrentezni, pornó oldalt nézni nem fogunk rajta:P)
    XP-vel egy google chorme pl esélytelen lett volna, hogy normális sebességet csiholjunk ki belőle.
    A browser a Firefox 3.6 lett, ehhez még egy darabig jönnek a frissítések ennek a rendszerigénye 128MB ram tehát még ezzel is az ideálison belül maradtunk. Youtube működött vele rendesen, kicsit szaggatott, Facebook döccenés mentesen ment.

Update: elvileg egyedül az Operából elbírná a legújabb verziójút is, majd letesztelem mit tud.

Némi guglizás után a ClamAV ingyenes antivírus progi lett a vírusírtó, minimalista stílus, kis rendszerigény. És nem túlzok ebben a felállásban hasított a rendszer. Nem raktam fel ilyen sebesség mérő izéket. Következő próba a heroes4 nevű szoftver tesztelése volt (egyik kedvenc játékunk:) )

Az elején kicsit lassabban töltött be, de utána ugyanúgy ment mint az asztali gépen (AMD 3200+)

Irodai szoftvert még nem pakoltam rá, de gondolkodom valami régebbi verziójú OpenOffice csomagon. Sajnos az új OpenOffice és LiberOffice csomagok minimum rendszerigénye windowsXP 256 mb rammal.

És végül a net.

Jó szép meg gyors, csak ugye nem volt jó, hogy mindig ki kellett szedni az asztali gépból a madzagot. Szereztem egy ilyen USB-s wifi adatptert:  TL-WN321G V2 Itt  van hozzá a driver: http://www.tp-link.com/en/support/download/?model=TL-WN321G&version=V2#tbl_a. Itt meg magához a laptophoz az összes driver: http://notebook.driversdown.com/notebook-drivers/s_57_1.shtml De ha google-ba rákeressel, hogy Asus a1000 driver első három találatban megtalálod az összes szükséges drivert windows 2000 alá. Jah csendben megjegyzem, hogy egy minimum 10 éves laptopról van szó, de az akuideje kb 1 óra körül mozog, ami szerintem nem rossz.
Ami külön tetszett, hogy ilyen jó táskát is adtak hozzá:

Hátizsákként is használható! Imádom:P

 

Vélemény, hozzászólás?