jún 05

Hosszú hétvége

A hosszú hétvége tényleg hosszú volt, szerencsére jól ki tudtuk használni. Leginkább pihentünk. A múlt héten megbeszéltük, h szombaton a pubban ebédelünk, úh olyan 14 óra körül elindultunk oda. Megebédeltünk, ismét isteni volt a kaja. Ezután Ráci meglepett, hogy menjünk el a Matalan-ba (http://www.matalan.co.uk/), és nézzünk néhány ruhát. Ez volt az a hely, ahol lehetett az angliai stíluson kívül is ruhát kapni, vagyis olyat, ami kinéz vhogy :) Az árak sem voltak vészesek. Úh, aki Angliában nem angliai divat szerint akar öltözködni, az nézzen szét ezen a helyen.

A vasárnap csak a pihenésről szólt, hétfőre pedig megbeszéltük Editékkel, h találkozunk és megnézzük azt a pubot, ahol különféle italokat lehet végigkóstolni. Ennek megfelelően átmentünk, alapoztunk egy kicsit, aztán megbeszéltük, h taxival megyünk a helyre. Amikor megérkeztünk, akkor kiderült, h igazából ez egy klub, ahol minimum miniszoknya és tűsarkú volt a belépő…legalábbis ránézésre. Mi megjelentünk a tornacipős, visszafogott szerelésbe, ami inkább ugye a pubos hangulatot jellemezte. Így egy kicsit kellemetlen volt bemenni, de végül bementünk. A pultnál elég sokat kellett várni, de végül sorra kerültünk. Olvastuk, h van akcióban két koktél rendelése esetén csak 14fontot kell fizetni. Rendeltünk egy olyat, meg Ráci magának bort, a többiek söröztek. Meglepődtünk, mikor két óriási kancsót hoztak ki nekünk :D Szóval ez volt 14 font, a bolondnak is megéri. Úh szürcsöltük, meg beszélgettünk a többi guys-szal, akik megjelentek. Velük már korábban is találkoztunk, Editnél. Aztán mikor már mindenki alapozott és a táncparketten sem ketten voltak, akkor bevonult a mi csapatunk is. Végre az én zenéimet játszották, csupa mai sláger, hurrá! Aztán ezek a helyek arról híresek, h korán zárnak is. Ugyanúgy mint otthon, kb. 23kor indul be a buli, de 1-2 körül már zárnak. Minden esetre, aki jó partit akar, akkor ajánlom jó szívvel a helyet (ja, és nincsen belépő, viszont van friss levegő és sok biztonsági őr):  Wheterspoon http://www.jdwetherspoon.co.uk/home/pubs/the-secklow-hundred

Nagyjából 3 körül keveredtünk haza saját kocsival és ahogy kellett, el is dőltünk :) Reggel viszont elég korán, 11kor már fent is voltunk. Kellett is, mert az esküvő szervezése még nem állt le. Rengeteg árajánlatot kaptam a megkeresésekre a zenészektől, dj-ktől. Kitaláltuk a vendégajándékot is, meg mindenféle apróságokkal bíbelődtünk anyuval Skype-on. Jó érzés szervezkedni, meg elképzelni, h lesz majd minden. Viszont persze elkerülhetetlen, h Rácival ne legyenek összetűzéseink, de végül mindig megtaláljuk az arany közép utat :)

Már nagyjából 15 óra volt, mikor még nem jött sms, h most kell-e mennem a héten, v mivan. Múltkor 16kor írtak sms-t, úh megvártam, addig néztem egy filmet. Még mindig semmi nem volt, ezért írtam én egy sms-t, h most akkor kell-e mennem, v nem, és különben is. Aztán hamar jött a válasz, h holnap 7:30ra kell mennem. Azt persze soha többé nem tudtam meg, h meddig leszek holnap, meg h mi lesz a heti beosztás….A szervezés itt egy nagy semmi kb., de ezt a többiek is mondták már. Nagy a fejetlenség, majd meglátjuk. Csak elég idegesítő, h egész nap azon rágod magad, h most dolgozol-e vagy sem. Kellesz-e vagy nem, nézzél-e másik munkát vagy ne. Szóval ez a része igencsak stresszes… Mindegy, holnap megyek, aztán kiderül gondolom, hogyan tovább.

2012.06.05.

Vélemény, hozzászólás?