nov 28

Főnökösdi :)

A mai napom nagyon jól telt, nagyon élveztem. Az egyik lány lebetegedett, aki szokta vinni a picker frontot. Ma reggel bementem és kérdezte a kis menedzser, h tudnék-e ma lenni helyette. Mondtam, h persze, semmi gond. Megmutatta hogyan kell, aztán csináltam egész nap: nyomtattam a megrendeléseket a pickereknek, csekkoltam az emaileket, meg az megrendeléseket, úh rendesen le is fáradtam. Holnap már lesz a lány, úh talán nem lesz annyira hajtós. Azért megkértek minket, h menjünk 7re ha lehet. Miért ne lehetne? :)

A másik dolog meg, h ugye elvileg a special-exporton segítek és arról nem is tettem itt még említést, h volt néhány telefonhívásom :) Hát persze nagyon izgultam, mert telefonban beszélni angolokkal…. csak a horrorfilmekben láttam/hallottam olyat :D Szóval azért sikerült szépen lebeszélnem, hogy mikor adhatjuk fel az árut, amit rendeltek. Ennyiről szólt az egész, de én azért izgultam. Az a vicces, h ugye mondtam a menedzsernek, h az angolom ilyen telefonálgatásokra nem biztos, h elegendő, erre mondta, h ne aggódjak, jó az angolom…ugye. És a hívások alkalmával amikor elkezdtek rizsázni, igazából csak kiszűrtem a lényeget, h mikorra kell nekik és ennyi; hogy közben miről beszéltek, fogalmam sincs. Persze minden rendben megérkezett. Szóval ez a része nem igazán tetszik, mert szívesen segítek a csomagolásban, meg megírok néhány emailt, még le is töltöm a megrendeléseket, de a telefonos ügyintézés…. Na mindegy, lényegében mindenki elégedett velem. Úgy volt, h az e/s csaj megy a cég watfordi irodájába trainingre holnap, de megint lemondták, úh nem megy sehova. Ennek olyan szempontból örülök, h nem maradok egyedül a mindenséggel.

A mai nap végén még odajött a menedzser, h elbúcsúzzon, és mondta, h basszus, elfelejtette a telefonokat, meg a szkenner elemeket a töltőre tenni. És én akkor mosolyogva mondtam, h már megcsináltam. Tök láthatóan meglepődött, h elintéztem (pedig sztem semmi extra) és mondta, h hát ez igazán remek, meg nagyon elégedett a munkámmal, jól összeszerveztem a napot :) Ez jó érzés volt, meg amúgy is jobbak voltak a tennivalók, mint az e/s-nél.

Munka után elmentünk az orvoshoz, mert korábban kaptam egy tájékoztató levelet – meg mondta is a csaj a regisztrációnál -, hogy menjek be ilyen általános felmérésre: súly, vérnyomás, meg – mint utóbb kiderült – néhány ezer kérdés az ükszülőktől kezdve rólam. Na, kiderült, h továbbra is normálatlan a vérnyomásom. Ezt ugye eddig is tudtam, mert nekem 1000fokban is jéghideg kezeim és lábaim vannak. Úh nagy titkot nem árult el, meg kiderült, h nem is vagyok annyira dagadt, 71kg. Azért merem csak leírni, mert azt mondta a kütyü, h ideális a súlyom :D Aztán a napokban megint kaptam egy értesítőt, h ha akarok, akkor elmehetek rákszűrésre, arra időpontot kell kérni. Hát miért ne akarnék rákszűrést, az itt is ingyen van, mint otthon, úh dec.20-ra ott a helyem.

Érdekes, h hiába kapok meg most már minden szolgáltatást, mert dolgozom és adózok, meg minden, de amikor pl bemegyek az orvosi recepcióra és nem szép angolosan válaszolgatok, akkor is az jár a fejemben, h: na, ez biztos azt gondolja, h egy újabb hülye bevándorló. És mondjuk nagyjából igaza van, de mint tudjuk, Anglia gazdaságát nagyban segíti a bevándorlók munkája. Bár itt megszokott, h nagyon mixeltek a különböző származású emberek, és igazából engem sem zavar, de Mo-on pont az a jó, h még mindig több a magyar ember, mint más. Mmint, h itt Angliában angol embert alig hallasz az utcán, inkább más nyelven karattyolnak. Ouuhhhh… ééédes otthon :) ) Igazából persze, nagyon hiányzik Magyarország, meg főleg a család, barátok, de nem mennék vissza, amíg nem lehetne olyan életszínvonalon élni, mint itt. Mert itt egyáltalán nem számítunk gazdagnak, de mégis nagyon kényelmesen élünk. Emlékszem otthon is folyton számolgattunk, meg spóroltunk, meg az olcsóbb párizsit vettük, stb. És itt pl többször engedhetünk meg magunknak drágább dolgokat – értem itt is, h Mo-hoz képest drága. És itt is nagyon örültem, mikor munkát kaptam és csak minimálbért kaptam, mert az is 4x volt az otthoni minimálbérnek. Most már viszont kezdem nézni az itteni viszonyokat, és nem hasonlítgatni Mo-hoz, mert tényleg semmi értelme. Köze nincs egymáshoz a két ország (na ezen most ültem 2 percet, h helyes-e a mondat :D , mindegy, értitek).

2012.11.27.

Vélemény, hozzászólás?