jan 05

Szilveszter, újrakezdés

A szilveszter nagyon jól telt. Reggel Ráci bement dolgozni, de természetesen ezzel megint egyedül volt… Úh inkább elment az autószerelőhöz, h megérdeklődje, mennyi lesz feltenni az új lámpákat és a lökhárítót. Ezeket korábban megrendelte neten. Aztán viszonylag korán haza is ért. Én addig kitakarítottam, megcsináltam a lencsesalit (baconnel, tejföllel, virslivel), megint a virslis falatokat, és a lekváros falatokat és a baconos papucsokat.

Este átmentünk Edithez, ott találkoztunk egy walesi sráccal, vele dumálgattunk, Ráci nagyon élvezte, h beszélhet vele. Aztán jöttek még ketten, akiket korábbról ismertünk. Editen egy baromi csinos felső volt, meg is kérdeztem gyorsan, h hol vette, mert én sosem találok semmi jót. Persze, ez hazugság, mert találtam legalább 2db olyan ruhadarabot, ami tetszett és meg is vettem. Ennek ellenére alig várom, h otthon vegyek majd magamnak értelmes ruhákat :) Szóval visszakanyarodva a témához, Iszogattunk, beszélgettünk, és egyszercsak Ráci “elálmosodott” :P , úh mondtam Editnek, h lépünk. Még csak 9 óra volt, de úgy éreztem, h mindjárt trombitálnak az új év miatt. Talán azért is hatott akkor az alkohol, mert előtte nem nagyon ettünk. Edit korábban hívott minket az igazi partyra, de oda nem volt kedvünk menni – meg mint utóbb kiderült, nem is tudtunk volna. Szóval szedtük a sátorfánkat és elindultunk taxival haza. Előbb kitetettük magunkat és sétáltunk egyet. A friss levegő jó volt, jót tett. Mikor hazaértünk, Ráci lefeküdt, én meg vártam, h legyen már éjfél :D Anyuék hívtak Skype-on 11kor, h ott már éjfél és minden jót kívánnak. Aztán aranyosak voltak, és 1kor is hívtak, amikor itt éjfélt ütött az óra :) Szóval itthon fergetegeset tomboltam egyedül a gép előtt, és keményen toltam a light kólát is :D I think, never ever :D

Természetesen visszanézve megintcsak úgy tűnik, h nagyon hamar elteltek ezek a napok. Igazából kihasználtuk minden percét, jól esett feltöltődni, már ránk fért. 2-án már kezdett mindenki a raktárban, Ráciéknál is, én még itthon maradtam a szabinapom miatt. Hát szétuntam magam, egyedül nem olyan jó. Ígyhát, h ne legyen teljesen haszontalan a nap, angol szavakat tanulgattam, meg kifejezéseket. Ja, meg megnéztem pár Házon kívül c. adást, mert azt szeretem (http://www.rtlklub.hu/most/musorok/hazon_kivul/1).

Tegnap volt az első napom, nem mondhatni vészesnek, de azért már voltak normálisan megrendelések. Már Karácsony előtt megindult a valentin napi, meg anyák napi őrület. Ez most folytatódik. Ma csak 1ig voltam, mert fél nap szabim maradt még from last year. Reggel csináltam egy megrendelést, ami más volt, mint a többi, másképpen kellett csomizni is. Erre okoskodik nekem T, h miért úgy csinálom, ne azt a ragasztószalagot használjam, hanem a másikat. Mondtam, h mindenki azt használja, amit én, úh jó az. Erre erősködött, h de nem, mert az nem úgy, hanem másképp… Elmentem, mondom megnézem, lehet, h tényleg én nem láttam jól. De jól láttam és mondtam, h mindenki azzal csinálja. Erre ő, h jaaaa, hogy azt a megrendelést csinálod te is, azt tényleg úgy kell…. Az a baj, h néha ostobának néz. És azt utálom. Minek okoskodik, miért nem kérdez előbb…Szóval ezek kiakasztanak, de amúgy normális velem. Nagyon hangulat ember. Tudom, h ha jobb lesz az angolom, akkor sokkal jobban tudnám csinálni azt a munkát, amit ő. Mert ő folyton beparázik mindenen, agresszor, ha nem azonnal csinálnak meg neki vmit és ami nagyon hergel, h mindent az utolsó pillanatra hagy. Aztán persze az van, h úristen, azonnal segítsek neki, meg még 3 ember, mert ott a szállító és még nincs kész a csomag/raklap. Mindegy, egyelőre ez van. Elvileg nyáron itt akarja hagyni a céget, mert nem szeret itt dolgozni igazán, irodában szeretne, tiszta körülmények között és mellény, meg safety boots nélkül. Persze megértem, meg az angoljával van is rá sansz, főleg, h most már tapasztalata is lesz.

Közben Ráci irogatott, járkált szervízeknek/be, h mennyiért vállalják a kocsit. Voltak, akik nem is vállalták, h felteszik a lámpákat, meg a lökhárítót, voltak, akik a kocsi értékével azonos összegért. Aztán most az egyik kollégájának a barátja autószerelő és vizsgáztató is, úh holnapra kaptunk időpontot hozzá. Jah, merthogy jan 5ig kellene megújítani a műszakit, addig érvényes. Szóval holnap reggel felkerekedünk és megyünk remélhetőleg megcsináltatni. Elvileg baráti áron tud vele foglalkozni, de ugye elmondás alapján más lehet az összeg, mintha látja a kocsit. Mi is meglátjuk majd.

Estére csinálok csirkét, éppen most sül. A technika a zacskós-fűszeres, ami még életemben nem sikerült. Pedig elvileg azért is találták ki, h megkönnyítse a dolgodat. Zacskó kinyit, bele a csirke, a megadott fűszer, bezár, mix, tepsi, sütő, 35 perc. ÉS ami nagyon fontos, h a zacskó tetejére 4 lyukat kell kreálni. Első alkalommal, még Fehérváron ezt a lépést kihagytam és hát hogy mondjam…. a csirkedarabok tényleg szénné égtek, olyanok voltak, mint a széndarabok és szöget lehetett ütni velük a falba :D Aznap nem azt vacsoráztuk. Második alkalommal nem volt annyira vészes, de megint ízre vhogy nem volt az igazi. Úh most bízom benne, h minden tökéletes lesz vele :)

2013.01.04.

Vélemény, hozzászólás?