… sűrű volt, de nagyon jó. Egész héten a despatch-on voltam Pénteken délelőtt iszonyú rosszul lettem, görcsölt a hasam, aztán a fejem fájt és szédültem. Mondtam Chris-nek, hha nem gond, akkor hazamennék. Mire hazaértem persze elmúlt. Úh kitakarítottam az egész lakást, meg megint nekiálltam tanulmányozni az Inkscape-et. Most már egyre több mindent felfedeztem, úh talán lassan tudok majd alkotni bármit is Estére persze megint fájt mindenem. Sztem az emelések megint kicsit megártottak, mert rengeteg mindent kellett pakolni. Pénteken még mondta Chris, h hétfőtől megint menjek a special-re…. hát codássz…
T jelentkezett a másik állásra, amit ajánlottak neki telefonon, mert jófej. Elmondta Chris-nek is és vár ajánlatot, h miért maradjon itt. Abban maradtak, h megkérdezi a nagyfőnököt arról, h mi lenne, ha kifizetnének neki egy intenzív angol tanfolyamot, ami 500font. Ez ilyen hivatalos angolra oktat. A második opció a tanfolyamra az volt, h ha ketten mennek, akkor olcsóbb és T engem javasolt Szóval ez tök rendes volt tőle, jól meglátjuk, mi lesz ezzel.
Ma 10re mentünk a Barratthomes-hoz megnézni egy másik lakást. Nem volt rossz, hanem nagyon szép. Annak is volt terasza, ehhez járt két kocsibeálló és kert is. Viszont a konyhafelszerelésben csak a gáztűzhely van benne. A sales-es fazon elmondta az egész életét, ott voltunk egy órát. Tervrajzokat nézegettünk meg mindenfélét. Érdekes volt, szép is minden, meg a fazon is jó fej volt. Ezután felhívta Ráci a Charles Church-öt, mert pénteken kaptunk egy üzenetet, h hívjuk vissza őket, mert van megoldás a buszmegre. Mondta Tracey, h menjünk be 2re. Ezért megejtettünk még egy bevásárlást és beültünk ebédelni a Mekibe. Hát kb 40 millióan voltak és amint felszabadult egy hely, már foglalt is volt. Mi is vadásztunk, aztán nagyjából 10 perc után vkik elmentek és mi voltunk a leggyorsabbak. Húztuk az időt, aztán elindultunk az irodába. A csajszi elmondta, h valóban terveztek oda buszmegállót, de ott nem fog járni busz. Egyelőre…. de ők azt nem tudják garantálni, h soha. Mondtuk, h ez így nekünk nem jó, mert nem is így ajánlották a lakást, mielőtt elfogadtuk. Tracey nagyon erősen elgondolkodott, majd mondta drámai színjátékkal, h mi lenne, ha. Ha felajánlanák a sarki, drágább lakást, ugyanazért az összegért, amennyiért a mostanit vettük volna meg. Mondtuk, h az úgy nem lenne rossz. Elintézett pár telefont, persze ezt már csak azért, h tényleg elhigyjük, ő ezt most találta ki és egyeztet még az illetékesekkel. Na, a lényeg az, h megkaptuk inkább a sarki lakást, aminél egy szomszédunk lesz csak, szemben pedig ugyan két ház épül, de a mi lakásunk pontosan közötte van, tehát előttünk majd a másik házlakók kocsibeállójának kisutcája lesz, mögöttünk pedig a parkoló. Így lényegében 5000fontot ajándékoztak oda, v inkább alkudtunk le, nézőpont kérdése. Lényeg, h jól jöttünk ki és így tényleg lesz sajátunk Vmiért ez a ház inkább májusra készül el, ezzel kapcsolatban még majd keresnek minket hétfőn, h mikor is készülnek el pontosan. Nice
2013.02.09.