márc 07

Megvolt a pályanap

Több mint 2,5 hónapja nem írtam, elég hosszú idő. Ezért elnézéseteket is kérem nagyon pörgős tél végén vagyok túl, eléggé össze jöttek a dolgok. De a lényeg a pályanap. Elég sokat lehetett olvasni, hála istennek elég jó volt a sajtója, és az utóélete is elég bizalomgerjesztőnk ígérkezik, de igazából az előzményeket a szervezőkön kívül nem sokan ismerik.

Most szögezzük le a nyilvánvalót, nem mi találtuk fel a csőben a lyukat. Az alapötlet már régóta motoszkált a fejemben, egészen onnantól, hogy az első Totalcar trackdayre nem tudtunk menni (a másodikra sem), az irdatlan nagy távolság miatt.

Mit csinál hát ilyenkor az ember, meglévő dolgokból kezd dolgozni, ha mi nem megyünk a hegyhez, hát azt hozzuk ide. Kelet-Magyarországon az hobbi autósport kb. halott, ezzel nem árulok el senkinek újdonságot, valamint arról is letettem h valaha versenyezni fogok.

A pályanap ötlete végérvényesen egy szilveszteri buliban hagyta el a számat, ahol megkérdeztem Csöpit és Dzsannit mit szólna egy ilyenhez. Kapva kaptunk az alkalmon, elkezdtük másnap kitalálni a dolgot. Ment a matek, mikor, hol, hogyan. Csöpi felvette a kapcsolatot a Rabócsiringel, és pedig először Karottával (Bazsó Gábor), aki habár képben van a pályanapokkal, csak vendég volt ilyen eseményeken így a saját pályanapjuk szervezőjéhez Vályi Pistához irányított. Mindketten nagyon közvetlenek és segítőkészek voltak, Pistával többször is beszéltem telefonon, és remek ötleteket és tanácsokat adott. Nyugodtan állíthatom Pista nélkül nem sikerülhetett volna a dolog. Közben elkezdődtek a tárgyalások a Rabócsiring vezetésével akik teljesen nyitottak voltak az ötleteinkre, így alig 3 hét leforgása alatt a pályanap sarokkövei a helyükre kerültek.

Sok volt még a teendő, nem volt nyomvonal, felelősségvállalási nyilatkozat, nem voltak média támogatók, volt egy félkész gyakorlatilag üres oldalunk, és nem voltak résztvevőink sem. Csak annyi volt biztos, hogy lesz pályanap, ekkor már nem volt visszaút.

A Totalcar csapata teljes vállszélességgel mellénk állt, felkerültünk a programajánlóba, sőt még egy cikkben is megemlítették a napot, amiben nagyon pozitívan nyilatkoztak a kezdeményezésről. Ezt természetesen nem győzöm elégszer megköszönni. A pályanapról cikk is fog készülni, melyet Sipos Zoli fotózott, és dokumentált.

A Rozsdakupac magazin is mellénk állt, ők is készítettek beszámolót, és videó is készül melyet később láthatunk majd. Binci is adott természetesen ötleteket.

A Hajdupress / Alföld TV-t mint médiatámogató, a Rozsdakupacon keresztül talált meg minket,  ők bannercserével, programajánlóval és összefoglalóval segítették az rendezvény népszerűsítését.

És végül, de nem utolsó sorban a Pizza Via, akik reklámfelületet biztosítottak a rendezvény számára.

Megjelentünk még a carsandgirls.hu és a 365hp.ro oldalain is, illetve ha még valakit kihagytam volna nyugodtan szóljatok.

Szépen lassan elkezdtek szállingózni a nevezők, és hála istennek egy elég érdekes géppark verődött össze, ladáktól  evóig elég sokminden megfordult a pályán.

Összegzésként szerintem egy jó hétvégét zártunk, az eddigi visszajelzések is ezt igazolják.

Hogyan tovább??? A folytatásól még egy hármas egyeztetést kell tartsunk, de nem látom akadályát annak, hogy egy hagyomány és közösség teremtő rendezvény legyen belőle. Szerintetek???

palya

Megosztom!PrintFacebookTwitterGoogle BookmarksLinkedInLiveMySpaceRSSTumblrAdd to favorites

Vélemény, hozzászólás?