jún 17

Leköszön egy korszak

Mindig is számítottam arra, h egyszer végetér a Woody-s pályafutásom és úgy tűnik ez most érkezett el. Ahogy a korábbi munkával kapcsolatos bejegyzésekből kiderül, már párszor meg akartam válni tőlük, de vhogy vonzásban maradtam. Onnan indultak a sejtéseink a kolleganőmmel, Gabival, amikor a Watfordban lévő kolleganőnk terhes lett és annak rendje és módja szerint elment szabira. Ugye akkor bekerültem a képbe, h járhatnék én oda és visszatérünk a témára. Természetesen a managerrem soha többé nem keresett meg, viszont felvettek vkit. Mi ennek nagyon örültünk, legalább nem kellett attól tartani, h nekünk kell odamenni. A srác bírta is kb egy hónapig az ittlétet, majd szépen elment másik céghez, ahol managernek vették fel eleve. Megintcsak, ahogy eddig is, a manager egy szót sem említett erről, egyszerűen onnan derült ki, h amikor emailt akartam írni a srácnak, már jelezte a rendszer az automatikus emailjét, h itthagyta a céget. Na, mondom ez tényleg milyen hivatalos és korrekt a vezetőségtől, h kiesik egy ember a csapatból és nem is közlik velünk… Innen kezdődtek a kalandok.

Azt ugye tudtuk mindig is, h egy ember nem bírja el két ember munkáját, még Watfordban sem. Eltelt így két hónap, de Gabival már járt az agyunk, h ezt vajon hogy oldják meg és miért is nem közölték velünk, h mik az esetleges forgatókönyve,k. Végül egy hónapja Gabival leült a főnök és megbeszélték a dolgokat, úgy, h engem is érint a dolog, de nem hívott be a beszélgetésre, ahogy eddig soha. Ezalatt a meeting alatt a főnök megkérdezte, h én igazából mit is csinálok, mi a feladatom… Szóval másfél év után ennyit tud rólam a főnököm, akinek 3 ember van a csapatában. Valóban nehéz feladat, de úgy éreztem képes lenne megbírkozni vele. Nagyon úgy tűnik, h tévedtem. Igazából nem csodálkoztam, már annak örültem, h a nevemet tudja. Ez is az eddigi éveket igazolja, semmi nem változott és a vezetőség ugyanolyan, hacsak nem rosszabb. Költői kérdésként felvetette, h miért is nem vont be ebbe a megbeszélésbe, de mindegy, azért Gabi ne mondjon nekem semmit. Persze, mi mindent megosztunk egymással, úh elmondta, megkérte a főnök, h járJUNK(!!!) Watfordba heti 3x. Gabi mondta, h ő ha nagyon muszáj, akkor heti 2x elmegy oda, de nem örökre.

Ezek után sem jött vissza a főnök, Gabi viszont nekiállt munkát nézni. És végül fel is vették egy céghez, ahol először nem írta alá a szerződést, adott egy esélyt ennek a cégnek. Mondta a főnöknek, h reméli Watfordban van, mert mennénk oda megbeszélésre. Elmentünk oda, akkor is előbb Gabival beszélt, aztán engem is behívott. Elmondta, az a terve, h heti 3x Watford és ha nem elég, akkor heti 5x. Ez nem igazán volt világos, mert Gabi már mondta neki korábban, h kényszerből heti 2x. Viszont azzal spékelte még meg ezt a feljárást, h megváltoztatnák a szerződést, h Watford a munkavégzés helye. Nagyon jó! Így legalább megspórolja a cég az utazási költséget, mert ugye ilyenkor nem vagyunk jogosultak erre a térítésre. Aranyos volt a főnök, mert Gabi képébe vágta, h ha ő elmegy, akkor az állást egy tízessel többért kell meghirdetnie… Mondta, h gondolkozzunk el az ajánlatán (mindez 7 perc alatt lement). Mondtuk, h jó. Természetesen azonnal tudtuk, h nem megyünk egy napot sem oda, így másnap megírtuk neki. Írtam én is, h semmiképp nem járok oda, de jó lenne megbeszélni a részleteket. Írta, h csütörtökön jön MK-be, akkor tudunk beszélni.

El is jött csütörtökön, meg is hatódtam, h érdekli a téma, de rá kellett jönnöm, h csak egy meetingjük volt beszállítókkal. Délután fél 3kor behívtak minket (a főnök, meg Dugó=túlaktivizált/pörgött másik nagyfőnök, állandóan fake mosolygós). A mi főnökünk meg sem szólalt, lesütött szemmel üldögélt ott, végig Dugó beszélt. Elmondta nekem, h biztos tudom, h Gabi elmegy és mik a tervek, kit fog trénelni és meddig lesz itt. PONT. Utána mosolyogva kérdezte, h van-e kérdés. Igazából megdöbbentem, h komolyan nem is tértek ki arra, h mi a terv velem :O Mondtam, h igen, nekem azért lenne. Gabi kiment.

Kérdeztem, h ez most akkor hogy lesz velem, mert ugye mondtam, h nem megyek Watfordba (a főnök még mindig csak a szobanövény szerepét töltötte be). Sok körítés után Dugó kiterítette az összes lapját: Ha jól tudom, neked nincs gyereked… Mondom, nincsen, DE!! van családom ITT!!, Szereted a munkádat?… Igen, nagyon is. Ugye tudod, h Watfordban magasabb a fizu… N-E-M É-R-D-E-K-E-L!! Mi nem világos azon, h nem utazok 3 órát naponta? Mikor ezeket elővette, úgy voltam vele, h egy ilyen embernek mit magyarázzak? Mondtam, h nagyon aktívan keresek munkát, és itt van velem a felmondó levelem, ha szükséges. Annyit mondott, h nem kell beadnom most, mert 3 hónapig még biztosan ebben az irodában leszünk. Annyiban maradtunk, h továbbra is aktívan keresek és ha bármi feljön, akkor szólok nekik. A felmondás annyiból necces, h le kell dolgozni a megkezdett hónapot + egy egész hónapot. Szóval lényegében legrosszabb esetben 2 hónap a felmondási idő. Nem tudom, az én esetemben hogy működik majd, mikor nem megyek Watfordba és itt már nem lesz munkaköröm.

Rajtavagyok az állás keresésen, még eddig egy hívásom volt, az is csak úgy megtalált, nem onnan, ahova jelentkeztem. Ezek úgyis kb 2-3 hét múlva fognak beérni és adtam magamnak 2 hónapot, h találjak vmi rendes munkát. Biztosan hiányozni fog a hely, meg az emberek, mert mégiscsak első munkahely, már több, mint 4 éve ott vagyok, de talán most már tényleg ideje lépnem. Eddig mindig visszahúzott, nem engedett továbblépni és eddig meg is volt a miértje, sokat fejlődtem. Talán most már készen vagyok vmi másra, többre. Remélem hamarosan már az új lehetőségekről tudok beszámolni ?

2016.06.17.

Vélemény, hozzászólás?